Foci a köbön
Foci a köbön
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
BEKÖSZÖNTŐ

Foci, foci, foci

Ugye, a cím alapján már egyértelművé vált a Kedves Látogató előtt, miért is lett honlapom neve foci a köbön? Erőm, energiám révén megpróbálok betekintést nyújtani nem csupán a Barcelona vagy a Manchester United mérkőzéseibe és klubéletébe, de az élvonalbeli Honvéd, a Vasas, az Újpest mellett a harmadik ligás Tura, Monor vagy épp a Budapest-bajnokság negyedosztályában vitézkedő Pesterzsébet ha nem is minden-, de meccsnapjaiba is. Mert a mottó nem is lehet más: BL-től a BLasz-négyig, hiszen a labda gömbölyű nem csupán a San Siro stadionban, de az Orczy-kertben is, még ha gyepszőnyeg-egyezésről nem is beszélhetünk...  Kukkantsanak be ide reggeli előtt és ebéd után, netán uzsonna idején, hiszen lehetőségeimhez mérten igyekszem minden nap friss információval szolgálni. A közismert jelmondatot alkalmazva: szolgálunk és védünk! Ami még akkor is igaznak bizonyulhat, ha mint tudjuk, sokszor a legjobb védekezés a támadás. Legyen ez egy randevú helyszíne mindennap, habár ezúttal a vörös rózsa és a Margitsziget elhagyása javallott, ám ettől a tény még tény marad: ismerjük meg egymást jobban! Ehhez kívánok Önöknek erőt, egészséget, és ha egy kis futballra vágynak a Cunami-szerűen vágtató világban, 2007. március 17-től kattintsanak a fociakobon-re!

Sportbaráti üdvözlettel: Horváth M. Attila 

 

 

 
Linkek
 
Mondjon véleményt Ön is a Foci a köbönről!
Mi a véleménye a Kedves Olvasónak a Foci a köbön tartalmáról?
Min változtatna Ön a honlapon?

Többet szeretnék olvasni az NB I-ről
Többet szeretnék olvasni az NB II-ről
Többet szeretnék olvasni az NB III-ról
Többet szeretnék olvasni az alacsonyabb ligákról
Lehetne több interjú a honlapon
Lehetne több publicisztika az oldalon
Több információt a nemzetközi futballról
Összességében jónak ítélem a tartalmat
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
LEGFRISSEBB
LEGFRISSEBB : ELEMZÉS: ÚJONCOK AZ NB II-BEN, 1. RÉSZ. Fókuszban az ESMTK (Nyugati-csoport)

ELEMZÉS: ÚJONCOK AZ NB II-BEN, 1. RÉSZ. Fókuszban az ESMTK (Nyugati-csoport)

Horváth M. Attila  2007.10.12. 02:05

Miután az őszi idény felén túl vannak a másodosztályú együttesek, honlapunk megvizsgálta, az előző szezon NB III-as bajnokai (Alföld: Ceglédi Vasutas, Duna: Tököl, Mátra: ESMTK), azaz az idei újoncok miként teljesítettek eddig a pontvadászat során. Elsőként nézzük a Nyugati-csoportban szereplő Erzsébeti SMTK-t!

Sokan féltették – többek között a Foci a köbön is – a pesterzsébeti klubot, vajon mire lesz képes az NB II-ben?

Mert ami az NB III-ban elég volt – egy osztállyal feljebb már nem.

Érdekes, hogy Menczeles Iván társulata bár ötször játszhatott az Ady Endre utcában, a hazai közeg inkább hátráltatta, semmint előrevitte Farkas Andrásék szereplését, tudniillik csupán két találkozót nyert meg a „Liza”, míg hármat elbukott.

Idegenben már jobban muzsikált az alakulat, hiszen itt négyből kettő az arány, már ami a nyertes csaták számát illeti, igaz, a maradékot elbukták a fővárosiak.

Péntek este Szombathelyen nem vár könnyed kirándulás az ESMTK-ra, mi több, akár az is benne van a kimondva-kimondatlanul aranyéremre pályázó vendéglátó elleni meccsben, hogy alaposan „megszórják” a Menczeles-legénységet. Persze, ha úgy védekeznek Tvaruska Attiláék, mint az Integrál-DAC elleni hazai bajnokin, nagy baj már nem érheti őket. A folytatás sem ígérkezik sétagaloppnak, hiszen a „nagyokkal” még ezután küzdenek meg a fiúk, és bizony az egyetlen kakukktojásnak a Kaposvölgye tűnik, nos, ott is megszenvedhetnek a pont(ok)ért az erzsébetiek.

 

EZ VOLT

1. forduló: ESMTK–Budaörs 1–2 (0–1)

Gólszerző: Farkas András

2. forduló: Soroksár–ESMTK 0–1 (0–0)

Gólszerző: Szabó Gábor

3. forduló: ESMTK–Komló 3–1 (1–1)

Gólszerző: Geraldo, Farkas András, Szőke László

4. forduló: Dunaújváros–ESMTK 1–0 (1–0)

5. forduló: ESMTK–Kozármisleny 0–1 (0–0)

6. forduló: Mosonmagyaróvár–ESMTK 3–0 (1–0)

7. forduló: ESMTK–Integrál-DAC 3–1 (1–1)

Gólszerző: Szőke László, Lázár Péter, Farkas András

8. forduló: Ajka–ESMTK 3–4 (2–1)

Gólszerző: Újhegyi Gábor (2), Schmatovich Gábor, Farkas András

9. forduló: ESMTK–Barcs 1–2 (1–1)

Gólszerző: Újhegyi Gábor

 

EZ KÖVETKEZIK

10. forduló: Haladás–ESMTK (október 12., péntek, 18 óra)

11. forduló: ESMTK–Felcsút (október 21., vasárnap, 14 óra 30)

12. forduló: Pápa–ESMTK (október 27., szombat, 17 óra)

13. forduló: ESMTK–Pécsi MFC (november 4., vasárnap, 13 óra 30)

14. forduló: ESMTK–Kaposvölgye (november 11., vasárnap, 13 óra 30)

15. forduló: Gyirmót–ESMTK (november 16., péntek, 16 óra)

 

Ez itt az Ön hirdetésének helye!

Info: [email protected] vagy 06-70/320-48-34

 

FOCI A KÖBÖN
Legyen ez a kezdölapom!
 
HIRDETÉS
 
Számláló
Indulás: 2007-03-16
 

Írjon nekünk!

[email protected]

 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Az idő pénz. Vagy mégsem?
 
Időjárás
Magyarország időjárása 
 

Írd meg születési adataidat: szül. éve, hónapja, napja, óra és perce, a hely ahol születtél. Rendeld meg a horoszkópod!    *****    Nézd meg a minta horoszkópokat itt a fõoldalon, hogy lásd milyen profi elemzéseket kínálok. Ne felejtsd megrendelni!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenézni! Tudd meg Te is, hogy miben segíthet az asztrológia!    *****    Születési, párkapcsolati, gyermek, fogamzási és kérdezõ horoszkóp, rendkívül kedvezõ feltételekkel. Rendeld meg, várlak!    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    MAO - Az elsõ számú magyar rajongói oldal Takahasi Rumiko (inuyasha alkotója) 2019 óta megjelenõ mangasorotatáról.    *****    Stellina Enna Drago - Sarai Mia - A múlt árnya -- > Molyon már elérhetõ    *****    Elsõ fantasy - thriller regényem Elõrendelhetõ. Bõvebbb információért kattints ide.    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    farkasmetal.hu---haidekker kerítés---haiedekker kapu --farkasmetal.hu--lakatosmunka--haidekker kerítésmezõ--hullámrács    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Elindult a Substack oldalam! Elsõsorban anime és gaming témában olvashatsz cikkeket. Ha tetszik, iratkozz fel!    *****    15 éves a Nintendo 3DS! Emlékezzünk meg ezen fantasztikus kézikonzol történetérõl! Személyes és magyar vonatkozással!    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K