Foci a köbön
Foci a köbön
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
BEKÖSZÖNTŐ

Foci, foci, foci

Ugye, a cím alapján már egyértelművé vált a Kedves Látogató előtt, miért is lett honlapom neve foci a köbön? Erőm, energiám révén megpróbálok betekintést nyújtani nem csupán a Barcelona vagy a Manchester United mérkőzéseibe és klubéletébe, de az élvonalbeli Honvéd, a Vasas, az Újpest mellett a harmadik ligás Tura, Monor vagy épp a Budapest-bajnokság negyedosztályában vitézkedő Pesterzsébet ha nem is minden-, de meccsnapjaiba is. Mert a mottó nem is lehet más: BL-től a BLasz-négyig, hiszen a labda gömbölyű nem csupán a San Siro stadionban, de az Orczy-kertben is, még ha gyepszőnyeg-egyezésről nem is beszélhetünk...  Kukkantsanak be ide reggeli előtt és ebéd után, netán uzsonna idején, hiszen lehetőségeimhez mérten igyekszem minden nap friss információval szolgálni. A közismert jelmondatot alkalmazva: szolgálunk és védünk! Ami még akkor is igaznak bizonyulhat, ha mint tudjuk, sokszor a legjobb védekezés a támadás. Legyen ez egy randevú helyszíne mindennap, habár ezúttal a vörös rózsa és a Margitsziget elhagyása javallott, ám ettől a tény még tény marad: ismerjük meg egymást jobban! Ehhez kívánok Önöknek erőt, egészséget, és ha egy kis futballra vágynak a Cunami-szerűen vágtató világban, 2007. március 17-től kattintsanak a fociakobon-re!

Sportbaráti üdvözlettel: Horváth M. Attila 

 

 

 
Linkek
 
Mondjon véleményt Ön is a Foci a köbönről!
Mi a véleménye a Kedves Olvasónak a Foci a köbön tartalmáról?
Min változtatna Ön a honlapon?

Többet szeretnék olvasni az NB I-ről
Többet szeretnék olvasni az NB II-ről
Többet szeretnék olvasni az NB III-ról
Többet szeretnék olvasni az alacsonyabb ligákról
Lehetne több interjú a honlapon
Lehetne több publicisztika az oldalon
Több információt a nemzetközi futballról
Összességében jónak ítélem a tartalmat
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
LEGFRISSEBB
LEGFRISSEBB : NB I, MTK – VASAS 2–2. A boldogság (piros-)kék madara

NB I, MTK – VASAS 2–2. A boldogság (piros-)kék madara

Horváth M. Attila  2007.03.20. 00:16

A 21. forduló hétfői záró találkozója nem hozott igazán jó játékot. A küzdelmes, alacsony színvonalú összecsapáson habár a házigazda kétgólos előnyre tett szert, a vendég angyalföldi társulat megérdemelten vitt el egy pontot a Hungária körútról.

Sok futásra, megannyi ütközésre, no és felejthetetlen összecsapásra lehetett számítani. Nem túlzás mindez, hiszen akkor, amikor a magyar futball totálisan a fiatal tehetségekben keresi a megmentőt, igazi csemegét jelentett a hétfői bajnoki. Adott volt két, tehetségekre építő gárda párharca. Aki vette a fáradtságot, és végigböngészte az összeállítást, annak feltűnhetett, hogy Mészöly Géza például tinivédelmet volt kénytelen pályára küldeni, hiszen középső védőként Kovács Gábor jutott szóhoz Pandur Péter mellett, míg a bal oldalon Piller József kezdett Marius Unierzyski eltiltása, valamint a csapatkapitány Tóth András sérülése miatt.

Habár Kiss nagy gólt lőhetett volna, Végh Zoltán bebizonyította ama tételt, miszerint jó az öreg a háznál. Az volt az ember érzése néhány perc játék láttán, hogy nem véletlen az, hogy az MTK a három legutóbbi tétmérkőzésen nem tudott győzni. Hiányzott valami az ifjú kék-fehér legényekből, ami ősszel még megvolt.

Majoros Árpádon, a Vasas ördöngösen cselező szélsőjén volt érezhető, hogy valami váratlant tud vinni a játékba. Az egykor az Orosházában futballozó tízes sok esetben biztos passzokat hibázott, ám alig félóra elteltével úgy ment el Zsidai László mellett, mintha az ott sem lett volna, és próbálkozása nyomán a kapufán csattant a labda. Néhány percre rá Bori borult, az elkövető Piller pechjére a tizenhatoson belül, így Kanta Józsefen volt a világ, vagy legalábbis a publikum szeme: vajon góllal ünnepli-e a névnapját? Ha ez kellett a névnapi vigassághoz, az MTK-s széppé tette az estét.

A folytatásban nem sokat változott a játék képe. Az MTK támadgatott, ám nem volt meg támadásaiban a kellő átütőerő. Egyedül Bori Gábor érdemel dicséretet, ugyanis megállás nélkül zakatolt a kék-fehérek huszonegyese. Czvitkovics passzából aztán Bori betalált Németh kapus hálójába, így nem csupán „gólpasszt” jegyzett, de gólt is szerzett. A Vasasnak össze kellett szednie magát, ha „pontosan” szeretett volna távozni. Mészöly Géza fiai meg is tettek mindent a felzárkózásért: előbb Kovács Gábor fejelt gólt szöglet után, majd ezt követően a Vasas ifjú hátvédje majdnem akkorát hibázott, hogy az a tizenharmadik kerületiek reményének szertefoszlását jelentette – szerencséjére azonban Kanta kihagyta a lehetőséget.

A derbi utolsó harmadában egyre inkább nekibátorodott a látogató, és a lefújás előtt hat perccel megszületett az egyenlítő gól: az addig is sokat mutató Lázok János lövése után a Szolnokról szerződtetett Bali elé került a labda, aki közelről nem hibázott. És láss csodát, ha Lázok egy kicsit pontosabban céloz jó huszonöt méterről a kilencvenedik minutumban, a forduló egyik legnagyobb meglepetéséről beszélne a nagyérdemű. Összességében megérdemelt pontosztozkodás született még akkor is, ha ez egyik gárdának sem jó. Mindez igaz még akkor is, ha tudjuk, az MTK és a Vasas is előrelépett egyet a tabellán. Az más kérdés, hogy a krónikus csatárhiánnyal küzdő angyalföldiek lehettek boldogabbak, hiszen amiért jöttek, ha nehézségek árán is, de elérték. És ez bizony éles kritika a sokak által csodacsapatnak kikiáltott MTK számára.

 

 


MTK – VASAS 2 – 2 (1–0)

Hungária körút, 1200 néző. Vezette: Fábián Mihály

Gólszerző: Kanta József (1–0) a 40., Bori Gábor (2–0) az 52., Kovács Gábor (2–1) az 57., Bali Péter (2–2) a 84. percben

Jó teljesítményt nyújtott a Foci a köbön szerint: Bori Gábor, Kanta József, ill. Lázok János


 

A mérkőzés…

…nosztalgiája: Végh Zoltán, az MTK harminchat esztendős kapusa nem úgy készülhetett a hétfő esti összecsapásra, mint egy szimpla ellenfél ellenében. Az ok: a Pipa becenévre hallgató cerberus, aki tizennyolc esztendősen a Veszprém színeiben mutatkozott be az élvonalban, szép időszakot töltött Angyalföldön.

…idegborzoló passzai: Az ilyen átadások miatt (is) tart ott a magyar futball, ahol. A hetvenedik és a hetvenkettedik perc között kétszer is hibáztak a vendégek: előbb Kovács Gábornak esett nehezére a félpályánál Nagy Tamáshoz rúgni a labdát tizenöt méterről úgy, hogy közelben nem volt ellenfél – bedobás lett a vége „természetesen”, majd Pandur Péter saját térfeléről harmincöt méteres indítást küldött Németh Norbert irányába. Az akció után bedobással folytatódott a játék.

…góljai: Kovács Gábor és Bali Péter talált be az MTK ellen, ami azért kuriózum, hiszen a középső védő és a támadó is élete első élvonalbeli gólját szerezte.

…pozitívuma: Kenesei Krisztián távollétében is eredményes volt a Vasas, ám azért azt is látni kell, hogy az első piros-kék találat pontrúgás után született, míg a második gólnál az érdem Lázok Jánosé, aki posztját tekintve középpályás.

…negatívuma: A rossz példa ragadós. A tavasz során nem csupán az első számú üldöző Debrecen, de az MTK sem bizonyította még, hogy produkciójával rászolgálna az aranyéremre. Válogatottakban pedig egyik oldalon sincs hiány…

 

Ez itt az Ön hirdetésének helye!

Info: [email protected] vagy 06-70/320-48-34

 

FOCI A KÖBÖN
Legyen ez a kezdölapom!
 
HIRDETÉS
 
Számláló
Indulás: 2007-03-16
 

Írjon nekünk!

[email protected]

 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Az idő pénz. Vagy mégsem?
 
Időjárás
Magyarország időjárása 
 

Írd meg születési adataidat: szül. éve, hónapja, napja, óra és perce, a hely ahol születtél. Rendeld meg a horoszkópod!    *****    Nézd meg a minta horoszkópokat itt a fõoldalon, hogy lásd milyen profi elemzéseket kínálok. Ne felejtsd megrendelni!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenézni! Tudd meg Te is, hogy miben segíthet az asztrológia!    *****    Születési, párkapcsolati, gyermek, fogamzási és kérdezõ horoszkóp, rendkívül kedvezõ feltételekkel. Rendeld meg, várlak!    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    MAO - Az elsõ számú magyar rajongói oldal Takahasi Rumiko (inuyasha alkotója) 2019 óta megjelenõ mangasorotatáról.    *****    Stellina Enna Drago - Sarai Mia - A múlt árnya -- > Molyon már elérhetõ    *****    Elsõ fantasy - thriller regényem Elõrendelhetõ. Bõvebbb információért kattints ide.    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    farkasmetal.hu---haidekker kerítés---haiedekker kapu --farkasmetal.hu--lakatosmunka--haidekker kerítésmezõ--hullámrács    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Elindult a Substack oldalam! Elsõsorban anime és gaming témában olvashatsz cikkeket. Ha tetszik, iratkozz fel!    *****    15 éves a Nintendo 3DS! Emlékezzünk meg ezen fantasztikus kézikonzol történetérõl! Személyes és magyar vonatkozással!    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K