Foci a köbön
Foci a köbön
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
BEKÖSZÖNTŐ

Foci, foci, foci

Ugye, a cím alapján már egyértelművé vált a Kedves Látogató előtt, miért is lett honlapom neve foci a köbön? Erőm, energiám révén megpróbálok betekintést nyújtani nem csupán a Barcelona vagy a Manchester United mérkőzéseibe és klubéletébe, de az élvonalbeli Honvéd, a Vasas, az Újpest mellett a harmadik ligás Tura, Monor vagy épp a Budapest-bajnokság negyedosztályában vitézkedő Pesterzsébet ha nem is minden-, de meccsnapjaiba is. Mert a mottó nem is lehet más: BL-től a BLasz-négyig, hiszen a labda gömbölyű nem csupán a San Siro stadionban, de az Orczy-kertben is, még ha gyepszőnyeg-egyezésről nem is beszélhetünk...  Kukkantsanak be ide reggeli előtt és ebéd után, netán uzsonna idején, hiszen lehetőségeimhez mérten igyekszem minden nap friss információval szolgálni. A közismert jelmondatot alkalmazva: szolgálunk és védünk! Ami még akkor is igaznak bizonyulhat, ha mint tudjuk, sokszor a legjobb védekezés a támadás. Legyen ez egy randevú helyszíne mindennap, habár ezúttal a vörös rózsa és a Margitsziget elhagyása javallott, ám ettől a tény még tény marad: ismerjük meg egymást jobban! Ehhez kívánok Önöknek erőt, egészséget, és ha egy kis futballra vágynak a Cunami-szerűen vágtató világban, 2007. március 17-től kattintsanak a fociakobon-re!

Sportbaráti üdvözlettel: Horváth M. Attila 

 

 

 
Linkek
 
Mondjon véleményt Ön is a Foci a köbönről!
Mi a véleménye a Kedves Olvasónak a Foci a köbön tartalmáról?
Min változtatna Ön a honlapon?

Többet szeretnék olvasni az NB I-ről
Többet szeretnék olvasni az NB II-ről
Többet szeretnék olvasni az NB III-ról
Többet szeretnék olvasni az alacsonyabb ligákról
Lehetne több interjú a honlapon
Lehetne több publicisztika az oldalon
Több információt a nemzetközi futballról
Összességében jónak ítélem a tartalmat
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
LEGFRISSEBB
LEGFRISSEBB : NB III, MÁTRA-CSOPORT, TURAI EDZŐVÁLTÁS UTÁN. Véleménykülönbségek márpedig vannak

NB III, MÁTRA-CSOPORT, TURAI EDZŐVÁLTÁS UTÁN. Véleménykülönbségek márpedig vannak

HMA  2007.04.07. 21:10

Mindenki mondja a magáét. Röviden így lehetne jellemezni mindazt, ami az elmúlt napokban alakult ki a Tura VSK körül. Az Eszenyi Dénes–Véber György edzőpáros távozását követően vasárnap délután, fél négykor a Balassagyarmatot fogadja a Tura, immár Berla Attilával, a Kóka KSK volt edzőjével a kispadon.

Egy távozás története

 

Az alábbi írás Eszenyi Dénes és Véber György, valamint a klub elnökének, Tóthné Horák Máriának „verzióját” tartalmazza. A Foci a köbön nem kíván véleményt alkotni egyik vagy másik fél mondandójáról, csupán teret biztosít számukra annak ellenére, hogy nem csupán a honlapnak, de az alábbiaknak is csak és kizárólag a futballról kellene szólnia.

 

És akkor Eszenyi Dénes mesélni kezdett. De nem ám holmi válogatott találkozóról regélt, vagy az Újpest színeiben rúgott mesebeli gólról. Valami egészen másról. Egy sérelemről, amit ő élt át Véber Györggyel közösen.

Délelőtt fél tizenegy. Az újpesti, takaros kis kávézóban van, aki kólát szürcsöl újságolvasás közben, és van, aki capuccinót kortyolgat. Utóbbi Eszenyi Dénes. Arca korántsem olyan kisimult, mint tíz hónappal ezelőtt, amikor kiderült, a Budapest-bajnokság II. osztályában szereplő Hungaro ’98 együttesét otthagyva immár a Tura VSK edzéseit irányítja. Tele volt tervekkel, világmegváltó gondolatokkal, mint egy ifjú, hetyke bajszú legény.

Eszenyi Dénes és az időközben megérkező Véber György története azonban nem a nyáron, sokkal inkább decemberben kezdődött. Ekkor az új polgármester vállalta, hogy új költségvetéssel dolgozhat a klub. Eredményes volt az ősz, ezért a lila-fehérek Dinijének elmondása szerint megemelték az edzői stáb alapfizetését és prémiumát. Eszenyi azt mondja, a három havi emelt járandósággal, plusz két győztes meccs prémiumával tartozik neki az egyesület. A tizenkétszeres válogatott hangsúlyozza, nem a nagy pénz miatt vállalták el annak idején ketten a csapat irányítását, hanem a feladat, a kihívás miatt. Merthogy tenni akarnak a magyar futballért, amely kinevelte őket. De ami jár, az mégiscsak jár. „Az önkormányzati testület megszavazta az NB II-t, ám ne feledjük, még az NB III-ra sincsenek meg a megfelelő feltételek” – mondta Eszenyi Dénes.

A majd’ két héttel ezelőtti Maglód elleni bajnoki előtt felmerült a játékosok részéről, hogy miután az egyesület tartozik nekik, akkor ők nem edzenek a továbbiakban, és Eszenyi szerint erre az okra vezethető vissza az, hogy morálisan az utóbbi két fordulóban szétesett a csapat. Mindezt az elmúlt játéknap után le is nyilatkozta, és ebből kerekedett ki az, hogy immár nem az edzőpáros irányítja a TVSK-t.

Véber György veszi át a szót. Barátjának és kollégájának Tóthné Horák Mária, a klub elnöke elmondta, zavarja, hogy az egyik kereskedelmi televízióban a minap vetített Lúzer FC-nél munkát vállaló Véber nincs minden edzésen a csapattal. Véber elismeri, abban talán hibázott, hogy nem telefonált akkor az elnök asszonynak, amikor aláírta a szerződést a produkcióval. Éppen ezért felajánlotta, ha úgy gondolja a vezetés, feláll a kispadról, vagy részarányos bérezésbe is beleegyezik. Mint mondja, az elnök asszony azt felelte: „Jó ez így”.

„Mindketten megtettünk mindent szakmailag és emberileg a csapatért. Maximálisan játékos pártiak voltunk. Akinek hiányérzete lehet, azok mi vagyunk és a játékosok. Ígérgetni lehet, csak teljesíteni is kell! Minden hónap ötödikéig kellett volna fizetnie a klubnak, ám volt, hogy még huszonharmadikán sem kaptuk meg a járandóságunkat. Nagyon kevés edző dolgozik kézfogásra, becsületszóra…” – vallják egyöntetűen.

Mint Véber meséli, fel sem hívták Turáról, hogy már nem tartanak igényt a munkájára. Kedd este kilenc órakor tudta meg Eszenyi Dénestől a hírt. Ezek szerint ma kimehetnék edzést tartani – jegyzi meg keserűen. Hangsúlyából ítélve még a néhány perce felszolgált gőzölgő kávénál is keserűbben…

 


„Az igazságot csak a résztvevők ismerik”

 

Miután előbb Eszenyi Dénes és Véber György véleményét olvashatták, honlapunk természetesen megkereste a Tura VSK elnökét, Tóthné Horák Máriát, kíván-e reagálni az elmondottakra. Az egyesület első emberének véleményét adjuk közre.

 

„Van egy közmondás, miszerint a messziről jött ember azt mond, amit akar – felelte Tóthné Horák Mária. Ezáltal Eszenyi Dénes, és mi is. A kívülállónak a téma érdekesség, az igazságot pedig csak a résztvevők ismerik, éppen emiatt felesleges részletekbe bocsátkozni. Nem kívánunk sokat foglalkozni az Eszenyi-üggyel, mert ez nem más, mint egy Eszenyi Dénes által kreált ügy. Nincs Véber-ügy és nincs játékos-ügy. Az egész morális probléma abból adódott, hogy Eszenyi szereptévesztésben van: olyan témákba avatkozott, ami rá nem tartozott, hiszen nem feladat– és hatásköre. Szó nincs itt kihívásról és a magyar labdarúgásért való tenni akarásról, de még játékospártiságról sem. Valótlanságokat állít nem létező önkormányzati döntésekről, játékosok szervezkedéséről. Oldalakon keresztül lehetne vitatkozni arról, hogy szakmailag és emberileg ki, mit és hogyan tett a csapatért. Egy–két kérdés azért kikívánkozik: mi a nyáron egy, azaz egy edzőt szerettünk volna a csapathoz. A megkeresett Eszenyi Dénes miért nem vállalta egyedül a feladatot, amikor világosan a tudtára adtuk, hogy egy, azaz egy edzőre van keretünk? Ugyan miért nem? A másik, hogy az NB III-ban nevezési feltétel az UEFA B-licenc. Véber György bemutatta a saját oklevelét, Eszenyi Dénes mikor teszi meg ugyanezt? Szerettünk volna kultúrált módon elválni Eszenyi Dénestől azon a bizonyos keddi napon, de ez lehetetlenné vált, mivel a második szó után kiabálni kezdett, és akkor még nagyon finoman fogalmaztunk, valamint tanúk előtt életveszélyesen megfenyegette egyik elnökségi tagunkat... Úgy gondolom, vagyunk egy páran ebben az országban, akik igazán önzetlenül tettünk és teszünk a labdarúgásért, én most elgondolkodtam… Érdemes?”

 

Ez itt az Ön hirdetésének helye!

Info: fociakobon@freemail.hu vagy 06-70/320-48-34

 

FOCI A KÖBÖN
Legyen ez a kezdölapom!
 
HIRDETÉS
 
Számláló
Indulás: 2007-03-16
 

Írjon nekünk!

fociakobon@freemail.hu

 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Az idő pénz. Vagy mégsem?
 
Időjárás
Magyarország időjárása 
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.