Foci a köbön
Foci a köbön
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
BEKÖSZÖNTŐ

Foci, foci, foci

Ugye, a cím alapján már egyértelművé vált a Kedves Látogató előtt, miért is lett honlapom neve foci a köbön? Erőm, energiám révén megpróbálok betekintést nyújtani nem csupán a Barcelona vagy a Manchester United mérkőzéseibe és klubéletébe, de az élvonalbeli Honvéd, a Vasas, az Újpest mellett a harmadik ligás Tura, Monor vagy épp a Budapest-bajnokság negyedosztályában vitézkedő Pesterzsébet ha nem is minden-, de meccsnapjaiba is. Mert a mottó nem is lehet más: BL-től a BLasz-négyig, hiszen a labda gömbölyű nem csupán a San Siro stadionban, de az Orczy-kertben is, még ha gyepszőnyeg-egyezésről nem is beszélhetünk...  Kukkantsanak be ide reggeli előtt és ebéd után, netán uzsonna idején, hiszen lehetőségeimhez mérten igyekszem minden nap friss információval szolgálni. A közismert jelmondatot alkalmazva: szolgálunk és védünk! Ami még akkor is igaznak bizonyulhat, ha mint tudjuk, sokszor a legjobb védekezés a támadás. Legyen ez egy randevú helyszíne mindennap, habár ezúttal a vörös rózsa és a Margitsziget elhagyása javallott, ám ettől a tény még tény marad: ismerjük meg egymást jobban! Ehhez kívánok Önöknek erőt, egészséget, és ha egy kis futballra vágynak a Cunami-szerűen vágtató világban, 2007. március 17-től kattintsanak a fociakobon-re!

Sportbaráti üdvözlettel: Horváth M. Attila 

 

 

 
Linkek
 
Mondjon véleményt Ön is a Foci a köbönről!
Mi a véleménye a Kedves Olvasónak a Foci a köbön tartalmáról?
Min változtatna Ön a honlapon?

Többet szeretnék olvasni az NB I-ről
Többet szeretnék olvasni az NB II-ről
Többet szeretnék olvasni az NB III-ról
Többet szeretnék olvasni az alacsonyabb ligákról
Lehetne több interjú a honlapon
Lehetne több publicisztika az oldalon
Több információt a nemzetközi futballról
Összességében jónak ítélem a tartalmat
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
LEGFRISSEBB

Következő 20 cikkElőző 20 cikk

NB III, MÁTRA-CSOPORT, 7. FORDULÓ. Új edzővel döntetlenre végzett az Ózd a Maglód ellen

HMA  2007.09.30. 22:15
Idősebb Albert Csaba megkönnyebbülhetett. Szeptember huszonötödike óta – miután Matusz Gyula közös megegyezéssel szerződést bontott az Ózddal – irányítja a csapatot a régi-új edző, és első bajnokija után pontot szereztek Budai Tamásék. A szünetre Tankó Dávid és Juhász Csaba találatával előnnyel mehettek a hazaiak, ám fordulás után Pozder Nenad kétszer is betalált, így Rácz Róbert tanítványai „pontosan” távozhattak. A Tura egy félidő alatt elintézte a Jászapátit, míg az Újpest Gyöngyösön a középső védő Dvorschák Gábor és a csereként beállt Sztancsek Péter második félidei találatával győzött Gyöngyösön.

NB III, DUNA-CSOPORT, 7. FORDULÓ. Nagy zakóval vesztette el a Csepel a veretlenségét Budafokon, Siófokon nyert a III. Kerület

Munkatársunktól  2007.09.30. 21:57
Egy hete megérdemelt vereséget szenvedett hazai pályán a III. Kerület az újonc Sárisáptól, vasárnap délután Bognár György együttese Siófokon javított (2–1). A Csepel Budafokra látogatott, és az eddig veretlen, Hollik András irányította alakulat súlyos vereséget szenvedett (6–2). A Sárisáp ismét győzött, a szimpatikusan küzdő újonc ezúttal otthon nyert a Tata ellen (2–1). A Martonvásár hazai pályán gyűrte le a Fehérvárt (2–0).

PÉNZÜGYŐR-TÖRÖKBÁLINT (2-4) UTÁN. PÓTA BALÁZS szerint dobogós helyen végezhet a TTC

HMA  2007.09.30. 21:26
A Vác-Újbudától érkezett, mestersége címere: tehetséges futballista. Póta Balázs –merthogy róla van szó – a Pénzügyőr ellen először kapott lehetőséget a kezdőben Varga László edzőtől. Honlapunktól hatos osztályzatot kapott a középpályán bevethető tizenkilenc éves játékos, de nem csupán ezért állítjuk, nem nyújtott rossz teljesítményt szombat délelőtt az NB III, Duna-csoport hetedik játéknapján sorra került Pénzügyőr–Törökbálint bajnokin.

PÉNZÜGYŐR-TÖRÖKBÁLINT (2-4) UTÁN. A TTC elnöke, FŰRÉSZ JÁNOS elégedett a csapattal

HMA  2007.09.30. 21:10
Mosolyogva fogadta a gratulációt. Szeretett klubja néhány perce még a gyepen küzdött a Pénzügyőrrel, ám a TTC-s fiúk vették az akadályt. Fűrész János, az egyesület elnöke érthetően volt boldog ezen a verőfényes szombaton.

PÉNZÜGYŐR-TÖRÖKBÁLINT (2-4) UTÁN. A mezőny legjobbja, BÁBIK TIBOR még sokáig élvezné a játékot

Horváth M. Attila  2007.09.30. 20:45
Az NB III, Duna-csoport hetedik fordulójának – egyik – szombati nyitó találkozóján az újonc Törökbálint megszerezte hatodik sikerét a Pénzügyőr ideiglenes otthonában, a Sújtás utcában (2–4). A sok jó teljesítmény közül is kiemelkedett a mezőnyből Bábik Tibor játéka, aki hatalmas góllal vette ki részét a sikerből. A november tizenkettedikén harmincnegyedik évét betöltő labdarúgó idestova három esztendeje a Honvéd színeiben gólt fejelt a Ferencváros elleni Magyar Kupa-fináléban, ám azóta messze került az élvonaltól. Mondjuk mindezt annak ellenére, hogy Bábik jelenleg a Nyíregyháza játékosa, csupán kölcsönben szerepel az eleddig veretlen (hat győzelem, egy döntetlen) TTC-ben.

NB III, DUNA-CSOPORT, 7. FORDULÓ, SZOMBAT. Kiütötte az Erőműt a Tatabánya

HMA  2007.09.29. 22:57
A szombat aligha volt a fővárosi együttesek napja. A Pénzügyőr-Törökbálint (2-4) csatával egy időben zajló Budapesti Erőmű–Tatabánya összecsapás is hat gólt hozott ugyan, ám ennek sem örülhettek a házigazdák (1–5). Délután a Százhalombatta Budakalászra látogatott, ahol Havrán József korai találatával gyűjtötte be a három pontot Gálvölgyi István legénysége (0–1). A szerdai, Sopron elleni kupabúcsú (1–2) után –mint emlékezetes, Birtalan Botond a 91. percben szerezte meg az NB I-es gárda továbbjutásához szükséges gólt – a Mór Dorogra látogatott, ahol Csucsánszky Zoltán tanítványai 2–0-s kudarcot szenvedtek.

NB III, ALFÖLD-CSOPORT, 7. FORDULÓ, SZOMBAT. Szenzáció! A Békéscsaba megalázó vereséget mért a Bajára

HMA  2007.09.29. 21:20
Amire talán senki nem számított, bekövetkezett: a Békéscsaba hazai környezetben 7-0-ra (!) verte az eleddig veretlen Baját! A Csongrád szép sikert aratott hazai pályán a Hódmezővásárhely ellen (2-0), míg a Szigetszentmiklós Rubold Péter második mérkőzésén vereséget szenvedett a Gyulától (2-3) úgy, hogy Simkó Krisztiánt a játékvezető kiállította. A Kiskunfélegyháza ha nehezen is, de legyűrte a Szolnoki Spartacust (2-1). A Tisza Volán a hétközi, Honvéd elleni kupakudarc után a legutóbb Pápán futballozó Homma Kazuo mesterhármasának is köszönhetően 4-2-re intézte el a továbbra is harmatos Örkényt.

NB III, ALFÖLD-CSOPORT, 7. FORDULÓ: MONOR-DABAS 3-1. Pedig a vendégek vezettek

Munkatársunktól  2007.09.29. 21:11
Pest megyei presztízscsatára került sor szombat délután Monoron, hiszen Varga Károly eleddig rendkívül jól szereplő együttese a Dabast fogadta.

NB II: FÓKUSZBAN AZ ÚJONCOK. Fordulatos meccsen nyert Ajkán az ESMTK, háromgólos tököli, ötgólos ceglédi fiaskó

Foci a köbön-összeállítás  2007.09.29. 20:35
Az NB II nyolcadik játéknapján a Nyugati-csoportba besorolt ESMTK Ajkára látogatott, míg Keleten a Ceglédi Vasutas Kecskemétre utazott, a Tököl a BKV Előrét fogadta.

NB III, DUNA-CSOPORT, 7. FORDULÓ. Tovább száguld az újonc Törökbálint

Horváth M. Attila  2007.09.29. 18:43
Szombat délelőtt utolsó „hazai” – értsd: Sújtás utcai – bajnoki fellépésére készült a Pénzügyőr az eleddig veretlenül menetelő újonc Törökbálint ellen. A találkozón bebizonyosodott, azoknak volt igazuk, akik féltették a PSE-t a Kaposvár elleni hétközi súlyos Magyar Kupa-vereség után (1-7). A Törökbálint érdemeiből viszont mindez semmit sem von le, Bábik Tiborék idegenben négy gólt szereztek, ami nem szorul semmiféle magyarázatra.

INTERJÚ. MARÓTI BÉLA, a Kaposvár labdarúgója szerint akár a dobogóra is felléphet a somogyi alakulat

Horváth M. Attila  2007.09.29. 00:25
Ahogy Prukner László nyilatkozta honlapunknak, alighanem élet-halál meccs lesz. Szombat este hatkor a Kaposvár két vereség után fogadja az Egervári Sándor irányításával egyre jobban formába lendülő Győri ETO-t. Az esetleges sikerben kulcsszerepe lehet Maróti Bélának, aki szerda délután, a Pénzügyőr elleni Magyar Kupa-találkozót követően adott interjút a Foci a köbönnek.

OLASZORSZÁG, SERIE A, 6. FORDULÓ, RANGADÓ ELŐTT: ROMA-INTER. Ki nyer ma?

HMA  2007.09.28. 23:06
Az első a másodikkal. Szombat este hatkor. Roma–Inter. Szerintünk nagy meccs lesz.

NB I, 10. FORDULÓ: ZALAEGERSZEG-VASAS 3-3. Nem lehetnek telhetetlenek, de remek fejesekkel sem nyertek

HMA  2007.09.28. 22:30
Voltaképpen elégedett lehetne a Vasas, hogy Zalaegerszegen remizett, csakhogy ez a ZTE nem csodacsapat.

INTERJÚ. Az egykori szövetségi kapitány, BOZSIK PÉTER nem csupán a Foci a köbön, de olvasóink kérdéseire is szívesen válaszolt

Horváth M. Attila  2007.09.28. 01:37
Mintha egy angol divatlapból lépett volna ki. Amikor érkezik, telefon a kézben, szorosan a fül mellett. Alighanem üzleti ügy. Furcsa mindezt leírni Bozsik Péterrel kapcsolatban. Az egykori sikeredzőre, a Zalaegerszeget 2002-ben csúcsra juttató szakemberre sokan mint bukott trénerre gondolnak. Bozsik Péter azonban váltig állítja: nem az. Azt azonban nem tagadja, már szkeptikus a magyar futballal kapcsolatban. Honlapunk csütörtök délután, még a fővárosban megtartott előadása előtt beszélgetett a tizenegy hónapja kispad nélkül lévő mesterrel.

BOZSIK PÉTER ELŐADÁSA. Nem volt nyerő ez a tizenegy

Horváth M. Attila  2007.09.27. 22:29
Csütörtök délután 17 órától nagyjából fél nyolcig a Városház utcában tartott előadást az egykori szövetségi kapitány, Bozsik Péter.

MAGYAR KUPA, A LEGJOBB TIZENHAT KÖZÖTT, SORSOLÁS UTÁN. Két NB I-es csata

HMA  2007.09.27. 15:16
Csütörtök délelőtt elkészült a Magyar Kupa következő körének párosítása az MLSZ Kánai úti székházában. A legjobb tizenhat között két „színtiszta” NB I-es csatára kerül majd sor, míg a Felcsúton győző Ferencváros a Pénzügyőrt kiütő Kaposvárt fogadja.

MAGYAR KUPA, PÉNZÜGYŐR-KAPOSVÁR (1-7) UTÁN. Interjú SÓLYOM FERENCCEL és PRUKNER LÁSZLÓVAL

Horváth M. Attila  2007.09.26. 23:50
Ahogy azt honlapunk hűséges olvasói már megszokhatták, az általunk megtekintett találkozók után igyekszünk megszólaltatni az edzőket. Szerda délután is ez történt: Sólyom Ferenc, az NB III, Duna-csoportjában szereplő Pénzügyőr és Prukner László, az élvonalbeli Kaposvár vezetőedzője is szívesen állt a Foci a köbön rendelkezésére. A két mester nem csupán a szerdai kupameccsről beszélt, de kitért a hétvégi bajnoki mérkőzés fontosságára is. Mint ismeretes, a PSE a Törökbálintot (11 óra), míg a somogyi egylet a Győri ETO-t (18 óra) fogadja szombaton.

MAGYAR KUPA, 4. FORDULÓ: FELCSÚT-FERENCVÁROS 0-1. Szerencsés zöld-fehérek

HMA  2007.09.26. 20:50
Hiába fogadkozott a Felcsút, az NB II-esek csatáját a Keleti-csoportban érdekelt Ferencváros nyerte.

MAGYAR KUPA, 4. FORDULÓ. A kilenc perc alatt négy gólt szerző Kaposvár félóra alatt eldöntötte a Pénzügyőr elleni találkozót

Horváth M. Attila  2007.09.26. 20:12
A bravúr elmaradt: a Kaposvár könnyed sikert aratott a Pénzügyőr elleni Magyar Kupa-mérkőzésen a Sújtás utcában (1–7). A vendégek a hétvégi, Győri ETO elleni bajnokira önbizalom-növelő győzelmet arattak, kérdés, hogy a hazaiak miként dolgozzák fel a kiütéses kudarcot szombat délelőttig, amikor is az NB III, Duna-csoportjának listavezetőjét, a Törökbálintot fogadja Sólyom Ferenc társulata.

MAGYAR KUPA, 4. FORDULÓ, PÉNZÜGYŐR-KAPOSVÁR. Életük meccse előtt

HMA  2007.09.26. 04:03
Ha azt vesszük alapul, hogy a Pénzügyőr Fehérváron győzött a hétvégén (2–1), míg a Kaposvár hazai pályán az MTK-tól szenvedett vereséget (0–3), akár azt is mondhatnánk, a fővárosiak esélyesek a továbbjutásra. De mint tudjuk, a PSE az NB III, Duna-csoportjában szerepel, míg Prukner László társulata az élvonalban. És mégis… Egy találkozón bármi megtörténhet. A Foci a köbön mindenesetre fényképes helyszíni beszámolót közöl a szerda délután 15 órakor kezdődő összecsapásról, mi több, terveink szerint interjút is közlünk a későbbiekben a két szakvezetővel, Sólyom Ferenccel és Prukner Lászlóval.

Következő 20 cikkElőző 20 cikk

 

Ez itt az Ön hirdetésének helye!

Info: fociakobon@freemail.hu vagy 06-70/320-48-34

 

FOCI A KÖBÖN
Legyen ez a kezdölapom!
 
HIRDETÉS
 
Számláló
Indulás: 2007-03-16
 

Írjon nekünk!

fociakobon@freemail.hu

 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Az idő pénz. Vagy mégsem?
 
Időjárás
Magyarország időjárása 
 

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen