Foci a köbön
Foci a köbön
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
BEKÖSZÖNTŐ

Foci, foci, foci

Ugye, a cím alapján már egyértelművé vált a Kedves Látogató előtt, miért is lett honlapom neve foci a köbön? Erőm, energiám révén megpróbálok betekintést nyújtani nem csupán a Barcelona vagy a Manchester United mérkőzéseibe és klubéletébe, de az élvonalbeli Honvéd, a Vasas, az Újpest mellett a harmadik ligás Tura, Monor vagy épp a Budapest-bajnokság negyedosztályában vitézkedő Pesterzsébet ha nem is minden-, de meccsnapjaiba is. Mert a mottó nem is lehet más: BL-től a BLasz-négyig, hiszen a labda gömbölyű nem csupán a San Siro stadionban, de az Orczy-kertben is, még ha gyepszőnyeg-egyezésről nem is beszélhetünk...  Kukkantsanak be ide reggeli előtt és ebéd után, netán uzsonna idején, hiszen lehetőségeimhez mérten igyekszem minden nap friss információval szolgálni. A közismert jelmondatot alkalmazva: szolgálunk és védünk! Ami még akkor is igaznak bizonyulhat, ha mint tudjuk, sokszor a legjobb védekezés a támadás. Legyen ez egy randevú helyszíne mindennap, habár ezúttal a vörös rózsa és a Margitsziget elhagyása javallott, ám ettől a tény még tény marad: ismerjük meg egymást jobban! Ehhez kívánok Önöknek erőt, egészséget, és ha egy kis futballra vágynak a Cunami-szerűen vágtató világban, 2007. március 17-től kattintsanak a fociakobon-re!

Sportbaráti üdvözlettel: Horváth M. Attila 

 

 

 
Linkek
 
Mondjon véleményt Ön is a Foci a köbönről!
Mi a véleménye a Kedves Olvasónak a Foci a köbön tartalmáról?
Min változtatna Ön a honlapon?

Többet szeretnék olvasni az NB I-ről
Többet szeretnék olvasni az NB II-ről
Többet szeretnék olvasni az NB III-ról
Többet szeretnék olvasni az alacsonyabb ligákról
Lehetne több interjú a honlapon
Lehetne több publicisztika az oldalon
Több információt a nemzetközi futballról
Összességében jónak ítélem a tartalmat
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
LEGFRISSEBB

Következő 20 cikkElőző 20 cikk

NB III, MÁTRA-CSOPORT, 5. FORDULÓ. 42 gól a játéknapon: kiütéssel nyert a Tura, Gyöngyösön győzött a Veresegyház

Munkatársunktól  2007.09.16. 23:15
Az NB III, Mátra-csoportjának ötödik játéknapján negyvenkét találat született, ami nemhogy ebben a szezonban, de tavaly sem fordult elő, igaz, akkor két csapattal kevesebb szerepelt a mezőnyben. A forduló egyik meglepetése a Veresegyház gyöngyösi sikere (4–2), miként az Ózd nagy különbségű hazai veresége az MTK-tól sem mindennapi (1–8). A Tura VSK első félidei kiváló játékának – no meg a lila-fehérek kapitális hibáinak… – köszönhetően már három-nullára vezetett, és végül még magabiztosabban győzött (4–0). Érdekesség, hogy vendégoldalon kilencven percen keresztül a pályán volt Hibó Imre, a Pest megyeiek volt játékosa. A Balassagyarmat Felsőzsolcán is nyerni tudott (2–0), míg a Putnok otthon győzött nagy különbséggel a Salgótarjánnal szemben (6–1). A RAFC Maglód elleni hazai kudarca (1–2) csak az elmúlt hetek eredményei alapján papírforma. A Dunakeszi a Jászapátit (4–2), a Tiszafüred az Egert (4–1) verte közönségszórakoztató mérkőzésen.

MÁV ELŐRE-KÖZGÁZ (1-2) UTÁN. Három érintésből a kapuig

HMA  2007.09.16. 22:07
Az ötvenkilencedik percben gyönyörű Közgáz-akciót jegyezhettünk fel, amely jobb befejezést érdemelt volna: a középpályán Boga Bálint passzolt a szünetben csereként pályára lépő Józsa Lászlóhoz, aki rögvest a másik csereembert, Erdei Miklóst futtatta a jobb szélen. A kékek tizenhetese az alapvonal közeléből kapu elé ívelt, ám az a kapujából kilépő MÁV Előre-kapus, Váradi György könnyű zsákmánya lett.

MÁV ELŐRE-KÖZGÁZ (1-2) UTÁN. Felbillent a kispad

HMA  2007.09.16. 21:39
Az első félidőben jártunk, amikor a társaikat hangos szavakkal és kereplővel, dudával bíztató, kispadon ülő cserejátékosok nagy zajt csaptak. No nem a drukkolással, hanem azzal, hogy a „kispadjuk” felbillent, és ezt értsék szó szerint. Nagy volt a derültség, ám ebből is látszik, a Tatai úti pálya hiába jobb, mint mondjuk két esztendeje, a sporttelep tartozékainak minőségén volna mit javítani.

MÁV ELŐRE-KÖZGÁZ (1-2) UTÁN. Így teljesített a vendégcsapat

HMA  2007.09.16. 21:19
A Foci a köbön vasárnap délután a Tatai úton járt, a MÁV Előre–Közgáz „blasz-kettes” bajnokin. Másodikként a győztes Közgáz teljesítményét értékeljük.

MÁV ELŐRE-KÖZGÁZ (1-2) UTÁN. Így teljesített a házigazda

HMA  2007.09.16. 21:17
A Foci a köbön vasárnap délután a Tatai úton járt, a MÁV Előre–Közgáz „blasz-kettes” bajnokin. Elsőként a vesztes MÁV Előre teljesítményét értékeljük.

BLSZ II. OSZTÁLY/1. CSOPORT: MÁV ELŐRE-KÖZGÁZ 1-2. Nem gáz ez a Közgáz

Horváth M. Attila  2007.09.16. 20:36
Küzdelmes mérkőzésen a vendég Közgáz megérdemelten győzött a MÁV Előre otthonában (2-1) a Budapest-bajnokság másodosztály negyedik fordulójának vasárnapi találkozóján.

NB III, DUNA-CSOPORT, 5. FORDULÓ: PÉNZÜGYŐR-TATA 3-2. Mentőkötél helyett a csapategység segített

  2007.09.16. 19:07
Szombat délután a mély gödörben lévő Pénzügyőr fogadta a Tatai HAC-ot. A végén a házigazda örülhetett.

NB III, ALFÖLD-CSOPORT, 5. FORDULÓ: REAC-ÖRKÉNY 3-2. Az első ’palotai siker Délczeg Gergely mesterhármasával

HMA  2007.09.16. 18:09
Két, eleddig ritka gyenge játéknapokat kifogó együttes találkozott vasárnap délután. Még tíz perc sem telt el, és az eddigi négy bajnokiján tizenhat találatot beszedő rákospalotaiak már 3-0-ra (!) vezettek a szétesően, kapitális védelmi hibák tömkelegét bemutató Örkény ellen a húsz esztendős, szép reményű Délczeg Gergely mesterhármasának köszönhetően. A folytatásban összeszedte magát ugyan a látogató, de ez is csupán a tisztes vereséghez volt elegendő (3–2). Egyre inkább úgy tűnik, jókora gödörben van az évad elején még az első ötbe vágyó tavalyi bronzérmes alakulat.

NB III, ALFÖLD-CSOPORT, 5. FORDULÓ. Ismét kikapott a Dabas, Csongrádon szerzett pontot a Honvéd, Hódmezővásárhelyt vert a Monor

Foci a köbön-összeállítás  2007.09.16. 14:04
Az NB III, Alföld-csoportjának szombati mérkőzésein több érdekes, mi több, meghökkentő eredmény is született.

NB I, 8. FORDULÓ: ÚJPEST-TATABÁNYA 3-0. Könnyed lila-fehér siker

HMA  2007.09.15. 18:12
Szombaton kora délután a Megyeri úti Szusza Ferenc Stadionban az Újpest a gyengécske Tatabányát fogadta.

NB III, DUNA-CSOPORT, 5. FORDULÓ: BUDAPESTI ERŐMŰ-SZÁZHALOMBATTA 0-1. A huszonkettes csapdája: Trizna Tamás gólja döntött

Munkatársunktól  2007.09.15. 17:55
Szombat délelőtt fogadta a Budapesti Erőmű a listavezető Százhalombattát az NB III, Duna-csoportjának ötödik fordulójában. A 007-es ügynöktől szeptember környékén amúgy sem kell tartani, ám a 0–7-es rivális ellen azért nem árt az óvatosság. Így gondolkodhattak a fővárosiak, lévén tavasszal ugyanilyen párosításban 0–7-es eredmény született, köszönhetően Károlyi Róbert mesterötösének. Az újbudaiak megnyugodhattak a kezdő sípszó előtt, tudniillik a korábban az élvonalban is szereplő rutinos támadó csupán a kispadon foglalt helyet. Ennek ellenére sem alakult jól hazai szempontból az első félidő, tudniillik Trizna Tamás gólt szerzett a huszonkettedik percben. (Grafikánkon a kezdőcsapatokat tüntettük fel.)

NB III, MÁTRA-CSOPORT, 5. FORDULÓ: RAFC-MAGLÓD ELŐTT. Egy esztendeje edzőt buktattak a rákosszentmihályiak

HMA  2007.09.15. 01:37
Tavaly ilyenkor edzőt buktatott a RAFC. Történt, hogy az NB III, Mátra-csoportjának hatodik játéknapján a Maglód látogatott a Pirosrózsa utcába, és Zsemle Viktor első félidőben szerzett találatával Nahóczky Attila együttese legyőzte a Pest megyeieket (1–0).

TÖKÖL. Leskó Zoltán ismét Kecskeméten

HMA  2007.09.15. 01:11
2004. márciusában jött el az idő a búcsúra. Tudta, persze, hogy tudta, mitől muzsikál ilyen gyengén a csapata. Több edzőmeccs is elmaradt a felkészülés során, nem csoda, hogy a játékosok nem tudták felvenni a bajnoki találkozók ritmusát. Az akkor még NB I/B-nek hívott másodosztályú pontvadászat tavaszi idénynyitóján a Kecskeméti TE – kispadján a Diósgyőr és a Zalaegerszeg egykori pályaedzőjével, Leskó Zoltánnal – a bivalyerős Dunaújváros otthonába látogatott. Az összecsapást a házigazda nyerte imponáló magabiztossággal (3–0), és bár utólag is kissé érthetetlennek tűnhet az edző cselekedete, a balul sikerült derbi után beadta a lemondását Leskó Zoltán, aki alighanem tudta jól, mit csinál. Azóta például a Pest megyei első osztályból két év alatt az NB II-be repítette a Tököl KSK-t. Azt az együttest, amelyik az NB II, Keleti-csoportjának hatodik játéknapján Kecskemétre látogat. A szombat este hat órakor kezdődő mérkőzés alighanem több lesz, mint egyszerű bajnoki. Legalábbis Leskó Zoltán számára mindenképp.

BUNDESLIGA, 5. FORDULÓ: BAYERN MÜNCHEN-SCHALKE RANGADÓ ELŐTT. Veretlenek, ha találkoznak

HMA  2007.09.14. 22:46
Szombat délután fél négykor Münchenben fogadja a Bayern a Schalke együttesét. A várható kezdőcsapatokat honlapunk grafikáján tekintheti meg, míg a találkozóval és az együttesekkel kapcsolatos további információkért kattintson a "Tovább" gombra!

NB I, 8. FORDULÓ, DEBRECEN-VASAS 2-0. Döcögős volt a Loki

HMA  2007.09.14. 22:44
Az NB I 8. fordulójának péntek esti nyitótalálkozóján a Debrecen a Vasast fogadta. Majd’ egy hete ugyanilyen leosztásban már találkozott egymással a két csapat, akkor a házigazda 3–0-ra nyert, most csupán 2–0-ra, méghozzá megérdemelten. A Loki Komlósi Ádám közeli góljával – ez a véd második (!) élvonalbeli találata pályafutása során! – szerezte meg a vezetést, ám mindehhez kellett Németh Gábor hibája is, aki egy harmincöt méteres szabadrúgást nem tudott kellőképp ártalmatlanítani. A második félidőben hamar megfogyatkoztak az angyalföldiek, Csedomir Pavicsevicset teljesen jogosan állította ki Berger József játékvezető. A slusszpoént Kerekes Zsombor találata jelentette, tudniillik a csereként beálló támadó nyilvánvaló leshelyzet után lőtt a hálóba. Lám, a bíráskodásra nem csupán szerdán, Törökországban lehetett panasz…

GYŐRI ETO. Csermelyi Imre bombaformában: négy meccs, nyolc gól

HMA  2007.09.13. 23:36
Nagyszerűen kezdte meg a bajnoki évadot az NB III, Bakony-csoportjában szereplő Győri ETO második egylete. Ugyanezzel a jelzővel illethető a tehetséges, már a „nagy csapatban” is bemutatkozó Csermelyi Imre is, lévén öt forduló alatt nyolcszor talált a hálóba, ám nem szabad elfelejteni, hogy az első játéknapon a zöld-fehérek Répcelakon csupán gól nélküli döntetlenre voltak képesek úgy, hogy Csermelyi azon a találkozón nem lépett pályára. A második fordulóban az SVSE-GYSEV (5–0) ellen duplázott, a harmadikban a Márkó (5–0) ellen mesterhármasig jutott, a Tapolcával (1–1) szemben ugyan „csak” egyszer bizonyult eredményesnek, ám legutóbb a Sárvár (4–1) ellen szintén két gólig jutott. A hétvégén az azonos mutatóval (5 bajnoki, 3 győzelem, 2 döntetlen) álló Hévízt fogadja a Klement István edzette alakulat, ami amiatt is pikánsnak ígérkezik, hogy a vendégek mestere, Glázer Róbert igencsak kötődik az ETO-hoz.

MAKÓ. Lelátó a Companynak

HMA  2007.09.13. 23:35
Az NB II, Keleti-csoportjának hatodik játéknapján, vasárnap 16 órakor a Makó a Baktalórántházát fogadja. Mindez cseppet sem kuriózum, ám a jelenlegi hatodik helyezett egy hete csúfos vereséget szenvedett az újonc Ceglédi Vasutas otthonában (3–0). A drukkereknek ugyanakkor más miatt is fontos lesz az összecsapás, lévén a MAKÓ COMPANY elnevezésű szurkolócsoport mintegy két hónapja alakult, ám vélhetően végleges helyükről a víkenden először drukkolhatnak kedvenceiknek, immár a közeli lovaspálya mellől átszállított lelátóról, lévén eddig a korlát mellől buzdították csapatukat.

GYULA. A Csongrád ellen javított a középpályás

HMA  2007.09.13. 23:35
Mint emlékezetes, az NB III, Alföld-csoportjának harmadik fordulójában a Vasas elleni, idegenben egy-nullára elveszített bajnokin Czira Gábor, a Gyula középpályása tizenegyest hibázott. A Békéscsaba és a Battonya egykori, huszonkét esztendős labdarúgója a legutóbbi, Csongrád elleni hazai találkozón jobb formát mutatott, ugyanis az 52. percben egyenlített, míg huszonegy minutummal később találatával a vezetést is átvette Dobi Róbert együttese, míg a három-egyes végeredményt Sztraczinszki Zoltán állította be.

FOCIVARÁZS ÚJSZÁSZON. Péntek délután irány a pálya!

  2007.09.13. 22:09
Újszász és Szászberek öregfiúk együttese péntek délután négy órakor csap össze egymással előbbi otthonában, hogy afféle labdarúgó show-t tartsanak a rutinos futballisták a remélhetőleg szép számú nézőseregnek. Ünnep lehet ez a péntek. A két csapat tagjai készen állnak, már csak a lelkes publikum hiányzik.

NB III, DUNA-CSOPORT, CSEPEL-PÉNZÜGYŐR UTÁN. Formán kívül a tavalyi ezüstérmes

  2007.09.13. 22:05
Érthető Sólyom Ferenc, a Pénzügyőr edzőjének elkeseredése, hiszen csapata legutóbbi két fellépésén hat gólt kapott. Az a védelem, amely nem csupán a szezonban, de az előző évadban is magabiztosan állt a lábán. Ez mindenesetre aligha érdekli Hollik Andrást és játékosait, tudniillik a Láng-Csepel remek futballt nyújtott szerda este, és megérdemelten győzött, először az ősz során.

Következő 20 cikkElőző 20 cikk

 

Ez itt az Ön hirdetésének helye!

Info: fociakobon@freemail.hu vagy 06-70/320-48-34

 

FOCI A KÖBÖN
Legyen ez a kezdölapom!
 
HIRDETÉS
 
Számláló
Indulás: 2007-03-16
 

Írjon nekünk!

fociakobon@freemail.hu

 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Az idő pénz. Vagy mégsem?
 
Időjárás
Magyarország időjárása 
 

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen