Foci a köbön
Foci a köbön
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
BEKÖSZÖNTŐ

Foci, foci, foci

Ugye, a cím alapján már egyértelművé vált a Kedves Látogató előtt, miért is lett honlapom neve foci a köbön? Erőm, energiám révén megpróbálok betekintést nyújtani nem csupán a Barcelona vagy a Manchester United mérkőzéseibe és klubéletébe, de az élvonalbeli Honvéd, a Vasas, az Újpest mellett a harmadik ligás Tura, Monor vagy épp a Budapest-bajnokság negyedosztályában vitézkedő Pesterzsébet ha nem is minden-, de meccsnapjaiba is. Mert a mottó nem is lehet más: BL-től a BLasz-négyig, hiszen a labda gömbölyű nem csupán a San Siro stadionban, de az Orczy-kertben is, még ha gyepszőnyeg-egyezésről nem is beszélhetünk...  Kukkantsanak be ide reggeli előtt és ebéd után, netán uzsonna idején, hiszen lehetőségeimhez mérten igyekszem minden nap friss információval szolgálni. A közismert jelmondatot alkalmazva: szolgálunk és védünk! Ami még akkor is igaznak bizonyulhat, ha mint tudjuk, sokszor a legjobb védekezés a támadás. Legyen ez egy randevú helyszíne mindennap, habár ezúttal a vörös rózsa és a Margitsziget elhagyása javallott, ám ettől a tény még tény marad: ismerjük meg egymást jobban! Ehhez kívánok Önöknek erőt, egészséget, és ha egy kis futballra vágynak a Cunami-szerűen vágtató világban, 2007. március 17-től kattintsanak a fociakobon-re!

Sportbaráti üdvözlettel: Horváth M. Attila 

 

 

 
Linkek
 
Mondjon véleményt Ön is a Foci a köbönről!
Mi a véleménye a Kedves Olvasónak a Foci a köbön tartalmáról?
Min változtatna Ön a honlapon?

Többet szeretnék olvasni az NB I-ről
Többet szeretnék olvasni az NB II-ről
Többet szeretnék olvasni az NB III-ról
Többet szeretnék olvasni az alacsonyabb ligákról
Lehetne több interjú a honlapon
Lehetne több publicisztika az oldalon
Több információt a nemzetközi futballról
Összességében jónak ítélem a tartalmat
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
LEGFRISSEBB

Következő 20 cikkElőző 20 cikk

INTERJÚ. IFJ. NYILASI TIBOR, a III. Kerület játékosa elismeri, lenézték a Sárisápot

Horváth M. Attila  2007.09.25. 20:37
Nem csoda, hogy legszívesebben kirohant volna a világból. Ott állt a játékos kijáróban, és nézte a meg-megbicsakló csapatát, ahogy két bosszantó egyéni hiba miatt elbukik. Michael Douglas alighanem a Hévízi úton is leforgathatta volna zseniális, a kilencvenes években készült Összeomlás című filmjét. Meglepetésre Óbudán, a III. Kerület stadionjában nyert először az NB III, Duna-csoportjának újonca, a Sárisáp-Sikér (0-2). Annak a csapatnak az otthonában, amely két hete felszívta magát a tavalyi ezüstérmes Pénzügyőr ellen (2-0). Változnak az idők. Mindezt tudja ifjabb Nyilasi Tibor is, akivel nem csupán a vasárnapi kudarcról beszélgettünk a lefújást követően.

INTERAKTÍV INTERJÚ: KÉRDEZZEN ÖN IS AZ EGYKORI SZÖVETSÉGI KAPITÁNYTÓL, BOZSIK PÉTERTŐL!

  2007.09.25. 18:59
A Foci a köbön csütörtök délután interjút készít a Pest Megyei Labdarúgó Szövetségben előadást tartó, a Zalaegerszeggel 2002-ben bajnoki címet szerző volt szövetségi kapitánnyal, Bozsik Péterrel. Kérdése volna a mesterhez? Kíváncsi valamire? Írja meg nekünk, mi csütörtök délután feltesszük neki! Kérdését, felvetését – lehetőleg névvel, becenévvel – megírhatja a jobb oldali menüben található „Ezt kérdezem Bozsik Pétertől” feliratra kattintva, valamint várjuk leveleiket a vélhetően már ismert e-mail címre (szintén a jobb oldali menüben található), illetve IWIW-en is elküldhetik kérdésüket. Beérkezési határidő: szeptember 27., csütörtök, 14 óra.

INTERJÚ. PIKÁCS JÓZSEF, az újonc Sárisáp kapusa szerint a III. Kerület ellen végre kijött nekik a lépés

Horváth M. Attila  2007.09.25. 17:59
Nem volt sok dolga, de a találkozó harmincadik percében egy közeli fejes után parádésan mentett a jobb alsó saroknál. Ha akkor megszerzi a vezetést a III. Kerület az újonc Sárisáp ellen… Nincsen azonban ha… A vasárnap délutáni, az NB III, Duna-csoportjában lejátszott bajnokin ráadásul mindvégig szervezettebbnek és motiváltabbnak tűnt Karcagi Pál újonccsapata. Már a „nagy öregek” is folyton azt szajkózták: végy egy jó kapust. Pikács József személyében kétségtelenül remek hálóőr irányítja a sárisápi védelmet, és egy hátvédnek nem kell annál több nyugodtság, mint az, hogy tudja, az első – avagy utolsó – emberre mindig lehet számítani. Jelen sorok íróját nem Zsemberi Gábornak, még csak nem is Pokriva Ferencnek hívják, mégis számíthatott a cerberusra. A csata szünetében megbeszélt interjúra így a lefújás után alig több mint két perccel sor kerülhetett.

„HA ÉN EGYSZER KINYITOM A SZÁMAT!...” – ÉRTÉKELÉS. Még egy próbát megér (?)

Horváth M. Attila  2007.09.25. 17:57
Mondhatják joggal, nem tartottuk a szavunkat. Már réges régen új kérdéseknek, témáknak kellene szerepelniük honlapunk jobb oldalán a „HA ÉN EGYSZER KINYITOM A SZÁMAT!...” menüpontban, de… Aki figyelemmel követte/követi a hozzászólásokat, láthatta/láthatja, kezdeményezésünk felemás sikerrel kecsegtet(ett).

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI II. OSZTÁLY, ÉSZAK. Szilágyi Csaba vezérletével kiütötte az Edelény a Hódoscsépányt

HMA  2007.09.25. 02:26
A nyolcadik játéknapon Hódoscsépányra látogatott az Edelény. Az utolsó előtti pozícióban szerénykedő, tizenötödik ’csépányiak nem tudták megnehezíteni az élcsapat dolgát, hiszen már a szünetre jelentős különbség alakult ki a felek között (0–5). A folytatásból ha úgy vesszük, erőt meríthet a házigazda, lévén ekkor csak egy góllal „kapott ki” a Hódos (2–1). A végeredmény tehát 1–7 lett, a találatokon a mesterhármasig jutó Szilágyi Csaba, az előző fordulóban is duplázó Konyha Balázs, Vajda Ákos és Benke András osztozott. Az ifiegylet is győzni tudott, bár korántsem a felnőttekhez hasonló fölénnyel (0–2).

ZALA MEGYEI II. OSZTÁLY, ÉSZAKI CSOPORT. Gyenesdiás: listavezetőhöz méltó produkció Türjén

HMA  2007.09.25. 02:26
A 6. fordulóban az egy ponttal az utolsó helyen szerénykedő Türjére otthonába utazott a listavezető Gyenesdiás. A találkozón végig az történt, amit a vendégcsapat akart, így nem véletlen, hogy már a szünetben kialakult a 0-4-es végeredmény. A gólokat Major (2), Pandur és Beke szerezte. Miután a Ságod szintén könnyedén nyert Bakon (4–1), a listavezető előnye továbbra is két pont (18-16) a másodikkal szemben.

LÁNG SK, UTÁNPÓTLÁS. Hiába rúgott négy gólt a Tököl, mégis kikapott

Munkatársunktól  2007.09.25. 02:02
A Kiemelt közép B-csoportos bajnokságban a Láng SK U13-as és U15-ös csapata a II. Kerületet fogadta. Előbbiek 2-0-ra, utóbbiak 6-2-re győztek – esélyeshez méltón. A Kiemelt közép A-csoportban a Lágymányos ellen idegenben nyert az U19-es csapat nagy fölénnyel (0-3). A közép B-csoportban az U17-esek és az U19-esek a Tökölt fogadták. Nos, a Pest megyeiek számára nem termett sok babér, ugyanis a „kicsik” 6-4-re verték a látogatót, míg a „nagyok” 4-0-ra.

HÍD-UNIÓ. A labdarúgók „vízilabdáztak” a XVII. Kerület otthonában, míg a lányok kézilabdáztak

HMA  2007.09.25. 02:01
Az Újpesti Haladást egy hete ugyebár 4-0-ra intézte el a Híd-Unió a Budapest-bajnokság II. osztályának 1. csoportjában, ezek után Rétlaki Gergelyék a XVII. Kerületet sem kímélték, habár az első játékrész végén 1-1-re álltak a felek. A folytatásban azonban hengereltek a látogatók, és az előző meccsen is eredményes Sipos Zsolt vezérletével – a hétvégén duplázott – megalázó vereséget mért a házigazdára (1–9). A klubbal kapcsolatos információ, hogy a női kézilabdacsapat lejátszotta első bajnokiját: az egy kerülettel „odábbi”, XVI. elleni egylet ellen ugyan ötgólos kudarcot szenvedtek idegenben a lányok (22-17), ám a szünetben még döntetlen volt az állás, azaz legközelebb van miből erőt meríteni.

BUDAPEST-BAJNOKSÁG, IV/1. OSZTÁLY. Szoros Inter-meccs a Vörösingesek ellen

  2007.09.25. 02:00
Az elmúlt hétvégén az Inter a Vörösingesek otthonába látogatott. A találkozón Zai Zoltánék szerezték meg a vezetést, ám még az első játékrészben egyenlített Szabó révén az Inter ’04. A folytatásban ismét a maga javára fordította az eredményt a házigazda, ám Kozák Olivér egalizált, mi több, Papp Marcell révén a harmadik, immár győztes gólt is megrúgta a vendégegylet, amely értékes diadalt aratott.

NB III, DUNA-CSOPORT, 6. FORDULÓ: FEHÉRVÁR-PÉNZÜGYŐR 1-2. Fontos három pont a kupaderbi előtt

  2007.09.25. 01:27
A Pénzügyőr Fehérvárra látogatott, és nagy csatában diadalmaskodott. (Az előzetesen megjelenttel ellentétben a fővárosiak egyenlítő találatát nem Bősze András, hanem a fehérvári Fekete Attila szerezte. A tévedésért az érintettek és olvasóink szíves elnézését kérjük!)

ÚJHARTYÁN-PILIS. A vendégkapus Balázs Tibor hálója már 450 perce érintetlen!

  2007.09.25. 00:55
A RO-LA Pest megyei másodosztályú bajnokság ötödik játéknapján a Pilisi LK a korábbi élvonalbeli labdarúgókkal (Aranyos Imre, Borgulya István) megerősített Újhartyán vendége volt.

NB II, 7. FORDULÓ: FÓKUSZBAN AZ ÚJONCOK. Remek hajrájának köszönheti győzelmét az ESMTK

HMA  2007.09.25. 00:27
Menczeles Iván együttese szép diadalt aratott az Ady Endre utcában a győri Integrál-DAC ellen.

NB III, MÁTRA-CSOPORT, 6. FORDULÓ. Korai góllal kapott ki a Dunakeszi Vasutas, a hajrában egyenlített a Veresegyház

HMA  2007.09.24. 23:16
A Dunakeszi Vasutas a Somos vendége volt, és Lőrincz Lászlóék Kőházi Tibor korai találatával 1-0-s vereséget szenvedtek, ráadásul Csitári Gergelyt az utolsó negyedórába lépve kiállította a játékvezető. A Veresegyház a Felsőzsolcát fogadta, és némi meglepetésre a vendégek szerezték meg a vezetést Bazsányi Péter góljával a második negyvenöt percben, és bár sokáig úgy tűnt, hogy elviszi a három pontot Pest megyéből a ’Zsolca, Kiss Bence a hosszabbításban döntetlenre mentette a meccset, avagy a sírból hozta vissza az egyik pontot. A Tiszafüred otthon remizett a Putnokkal (1-1), az Eger hazai pályán győzte le a Balassagyarmatot (1-0), mi több, a vendégek elvesztették Geregai Jánost, akit a hajrában kiállítottak. A RAFC nagyszerű sikert aratott Jászapátiban (2-3).

NB III, MÁTRA-CSOPORT, 6. FORDULÓ: ÚJPEST-ÓZD 4-1. Tóth Péter mesterhármasával első diadalukat ülték a lilák

HMA  2007.09.24. 23:10
Régóta vártak a sikerre. Az elmúlt héten győzhettek volna a hétközi, RAFC elleni derbin, ám a mostanság nem túl eredményesen futballozó RAFC voltaképpen könnyedén nyert a Megyeri úton (0-2). De aztán eljött a vasárnap, és Víg Péter tanítványai az eddiginél is elszántabban léptek pályára. Haraptak az újpestiek, és ezt az Ózd bánta. Tóth Péter öt perc után megszerezte a vezetést tizenegyesből az övéinek, amelyet a félidő végéig még két Tóth-találat követett. Három-nulla helyett mégis három-egyet mutatott a virtuális eredményjelző, tudniillik kettő-nullánál a nyáron Dabasról igazolt Jeferson beköszönt Kurucz Péternek. Víg Péter azonban jól cserélt, így a szünet után gyepre lépő Kisznyér Ádám tovább növelte a lila-fehérek előnyét, amely kitartott a lefújásig.

NB III, MÁTRA-CSOPORT, 6. FORDULÓ, MTK-GYÖNGYÖS 2-1. Nehezen nyertek a fővárosiak

Munkatársunktól  2007.09.24. 23:02
Alighanem országos egyesnek gondolta mindenki a Gyöngyös fővárosbeli vendégjátékát, ami végül megvalósult, ám a GYAK remekül küzdött. Az első félidőben például nem esett gól, ami előrevetítette, hogy Gohér Gáborék bizony nem ijedt nyusziként utaztak fel Budapestre. Fordulás után Lencse László szerezte meg a vezetést a kék-fehéreknek, amelyet Busai Attila révén növelni is tudott Teodoru Vaszilisz csapata, ám Molnár Balázs nem sokkal később szépített. A hátralévő időben már nem esett gól, viszont Busai Attila piros lapot kapott, amiért feltehetően nem kap dicséretet a szakmai stáb tagjaitól.

NB III, MÁTRA-CSOPORT, 6. FORDULÓ, MAGLÓD-TURA 3-4. Nagy meccs, Kiss-mesterhármassal

HMA  2007.09.24. 22:55
Nagyszerű csatát hozott a Maglód-Tura derbi, ami már csak azért is különlegesnek ígérkezett, mert Csépányi Gábor először léphetett pályára tétmeccsen maglódi színekben egykori kenyéradója ellen. Nos, a huszonegyedik évét taposó támadó beköszönt Nagy Gábornak, miként a teremspecialista Baranyai Pál is, méghozzá kétszer. És hogy mégsem a Maglód győzött? Ez nagyrészt Kiss Lászlónak köszönhető, aki ikertestvérével, Attilával a nyáron Rákosszentmihályról tette át székhelyét. A csatár mesterhármasig jutott, mellette pedig Hegyesi László is betalált, így elmondhatjuk, hogy mind a hét találatot csupa támadó, avagy nem a védekezésben jártas labdarúgó szerezte.

NB III, ALFÖLD-CSOPORT, 6. FORDULÓ, VASÁRNAP. Első sikerét aratta a Honvéd, nehezen nyert a Szolnoki Spartacus

Munkatársunktól  2007.09.24. 22:45
Vasárnap tizenhat találat született öt találkozón, igaz, ebből hét Dabason. Dajka László csapata ezúttal – mint írtuk – hazai pályán a Békéscsabától kapott ki (3-4). Örömteli hír a Budapest Honvéd szimpatizánsainak, hogy együttesük először az évadban három pontot kasszírozott, mivel hazai pályán az eleddig jól teljesítő Kiskunfélegyházát győzte le Fritz Attila duplájával és Csertői Valentin góljával 3-0-ra, igaz, a csapatot erősítette Debreceni András, Mogyorósi József, Pomper Tibor és Koós Gábor is. A Szolnoki Spartacus 2-1-re verte a Csongrádot, ami jelzi, hogy Bertók Gáborék jól tartották magukat. A Vasas Hódmezővásárhelyre látogatott, ahol papírforma-vereséget szenvedett Kecskés Zoltán társulata (1-0).

NB III, ALFÖLD-CSOPORT, 6. FORDULÓ: ÖRKÉNY–SZIGETSZENTMIKLÓS 0–2. Szécsi Attila beköszönt az egykori társaknak

HMA  2007.09.24. 22:29
Amit nem hitt volna néhány hónapja, vasárnap délután megvalósult: Szécsi Attila nemhogy visszatért egy meccs erejéig Örkénybe, gólt is szerzett! De ne szaladjunk ennyire előre, mivel vele együtt Tusa Zoltánt is leigazolta fél esztendeje a Szigetszentmiklós, igaz, nem játszott a hét utolsó napján. További pikantériát jelentett az a tény, hogy Rubold Péter első bajnokiján ülhetett le az SZTK kispadjára. A rutinos szakember némi meglepetésre csak maga mellett, a padon biztosított helyet a gárda futballját nagyban meghatározó Patakfalvi Balázsnak, azaz biztonságra törekedett idegenben, ami érthető. Miként az is, hogy a házigazda változtatott védelmének összetételén, merthogy egy hete az addig nyeretlen REAC bohócot csinált a bekkekből… Szécsi mellett Pandur Tamás volt eredményes, a hírek szerint megérdemelten nyert a vendég.

NB III, ALFÖLD-CSOPORT, 6. FORDULÓ, DABAS–BÉKÉSCSABA 3–4. Kétszer is vezettek, mégis kikaptak

HMA  2007.09.24. 22:29
Változatos, egyszersmind remek csatát hozott a ’Csaba Pest megyei vendégjátéka. A békésiek ugyan már a 15. percben hátrányba kerültek Vass Csaba gólja után, Pozsár Gábor még a szünet előtt öt perccel egyenlíteni tudott. A folytatásban Pankotai Dániel a vendégeket juttatta előnyhöz, ám rövid időn belül a Maglódról szerződtetett Budafai Gergő egalizált, illetve egy öngóllal fordított a Dabas. A hajrát azonban a látogatók bírták jobban, lévén Brlázs Gábor és Dani Péter is eredményes volt, azaz valóban fordulatos kilencven percet élhetett át az, aki megnézte a mérkőzést.

III. KERÜLET-SÁRISÁP (0-2) UTÁN: INTERJÚ AZ EDZŐKKEL. Bognár György és Karcagi Pál véleménye egyvalamiben megegyezik

Horváth M. Attila  2007.09.24. 16:39
Amire senki nem számított, vasárnap délután bekövetkezett: az NB III, Duna-csoportjának hatodik játéknapján idegenben szerezte meg első győzelmét a Sárisáp-Sikér. A III. Kerület otthonában nyerni nagy fegyvertény. Ennek ellenére Bognár György, az óbudaiak mestere arra ösztönzi labdarúgóit, emeljék fel a fejüket. Karcagi Pál meglepő őszinteséggel elismeri, nem hitte volna, hogy éppen a Hévízi úton szereznek három pontot.

Következő 20 cikkElőző 20 cikk

 

Ez itt az Ön hirdetésének helye!

Info: fociakobon@freemail.hu vagy 06-70/320-48-34

 

FOCI A KÖBÖN
Legyen ez a kezdölapom!
 
HIRDETÉS
 
Számláló
Indulás: 2007-03-16
 

Írjon nekünk!

fociakobon@freemail.hu

 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Az idő pénz. Vagy mégsem?
 
Időjárás
Magyarország időjárása 
 

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen