A csata úgy kezdődött, ahogy arra a hűvös, őszi időben mindenki számított: alaposan belekezdett mindkét együttes. A házigazda, ha úgy vesszük, nincs igazán jó formában, lévén a Ligakupából nem jutott tovább a XIX. kerületi legénység, míg azt megelőzően a Kaposvár rabolt három pontot Supka Attila legénységének otthonából (0–1).

Az első félórában a kapusoknak nem volt sok dolguk, és igazi hidegzuhanyként hatott, hogy Bajzát Péter a félidő lefújása előtt néhány perccel bevette Tóth Iván hálóját. Mondhatni, lélektani szempontból a legjobbkor szerzett vezetést az ETO, és mivel az eredmény már nem változott, Egervári Sándor csapata vonulhatott elégedettebben az öltözőbe.

A múlt megelevenedett a fordulást követően, hiszen néhány minutum elteltével Bajzát másodszor is mattolta a fővárosiak kapusát, és innen úgy tetszett, nem fog tudni felállni a Honvéd. Aki legyintve ült vissza helyére a stadionban, vagy odahaza a fotelbe, rosszul tette: Hercegfalvi Zoltán öt percen belül visszahozta az elveszettnek hitt reményt övéinek. A hátralévő félóra izgalmasan alakult, és bizony a vége előtt két perccel Vincze Zoltán akkora gólt ragasztott szabadrúgásból Szasa Sztevanovics kapujának bal felső sarkába, amelyért érdemes volt megnézni a kilencven percet. Mindazonáltal két dologra választ kaptunk ezen a mérkőzésen: a Honvéd mentálisan erős egységet alkot, hiszen kétgólos hátrányból is pontot szerzett, míg a vendég Győrrel kapcsolatban csak annyit, a hajrában elvesztegetett pontok a koncentráció teljes hiányáról árulkodik, hiszen egy valamirevaló együttesnek kétgólos előny után idegenben sem illik pontot veszítenie.