KECSKÉS ZOLTÁN: „Nagyon sok hibával játszottunk”

– Mi volt a baj?

– A mai mérkőzésen sajnos az első félidőben két olyan elemi hibát vétettünk, amit az ellenfél ki is használt – kezdte értékelését Kecskés Zoltán. – A második félidő elején újabb gólt kaptunk, és nulla-három után úgy éreztem, lelkileg úgy megroggyantunk, hogy már nem tudtunk felállni. Nagyon sok hibával játszottunk, de dolgozunk tovább, nem tudunk mit csinálni.

– A Fáy utcában eddig gólt sem kapott társulata, vasárnap rögvest négyet. Annyit, amennyit az eddigi nyolc forduló alatt. Tudjuk jól, a mezeken szereplő nevek mit sem érnek, de ez a vasárnapi egy jó nevekből álló gárda volt…

– Igazából azért fájó ez a vereség, mert tíz mezőnyjátékosból kilenc az első csapat keretéhez tartozik, és sajnos ezt nem lehetett észrevenni a pályán. Ekkora különbséget nem lett volna szabad észrevenni. Persze ki lehet kapni akkor is, mert a Baja jó csapat, de egy-két embernek nagyon el kell gondolkodnia a hogyan továbbról, mert ez nagyon kevés.

– Figyeltem a reakcióit a kispadon. Úgy a hatvanötödik percig teljes hőfokon égett, aztán már nem ugrált fel, mi több, beletörődve figyelte az eseményeket.

– Akkor ültem le a helyemre, amikor már egy-négy volt az állás. A negyedik gól már kegyelemdöfés volt, tudtam, hogy onnan már nincs visszaút. Megmondom őszintén, nulla-kettőnél még reménykedtem, sőt, nem először fordítottunk volna hátrányból, ráadásul ez nem egy olyan eredmény, amit ne lehetne megfordítani. Egy-négynél ugyanakkor már annyi hiba volt a játékban, úgy voltam vele, hagyom őket, hogy feloldódjanak.

– Az éllovas legyőzése megoldhatatlan feladatnak tetszett. Ennek fényében az eddigi ötödik helyezés szemfényvesztésnek mondható?

– Úgy érzem, az első hatba várható a csapat, és ez egy rendhagyó mérkőzés volt. Idáig azt tudom mondani, a csapat hozott egy jó teljesítményt, nem volt ezzel eddig gond. De akkor jött a pofon, amikor nem is számítottunk rá. Úgy hittem, még jobban fel tudunk zárkózni, akár álmaink is lehetnek, megszorongathatjuk az előttünk lévőket.

GORETICH GÁBOR: „Jó időben rúgtuk a gólokat”

– Mi lehetett a kulcsmomentum, amikor azt érezte, innen a házigazda már nem állhat fel a padlóról?

– Fölhívtam a fiúknak a figyelmét, hogy nem lesz sok helyzetünk – felelte Goretich Gábor. – Ha visszanéznénk videón a meccset, nyolcvan-kilencven százalékban ki is használtuk a lehetőségeinket. A Vasas pedig játszotta ezt a széthúzós, rakkolós futballt, igazából nem tudtak ritmust váltani. Itt vannak az NB I küszöbén, némelyikük még játszik is az élvonalban. Azt hiszem, sokkal többet kellett volna a tudásukból megmutatni, vagy feltúrni a pályát, hogy igenis az NB I-ben akarok játszani, nem ilyen lötyögős, elképzelés nélküli játékot kellett volna produkálniuk. Az én csapatomból pedig maximális dicséret illeti a játékosokat, a taktikát betartották. Azt kértem tőlük, ha oda kerülünk a kapu elé, zúzzuk be a helyzeteket könyörtelenül, mert ha kimaradnak, akkor meg tudtak volna büntetni bennünket. De amikor kicsit lábra állt az ellenfél, mi akkor, jó időben rúgtuk a gólokat.

– A mérkőzést akképp harangoztuk be, hogy a jól záró védelem nagy csatája lesz a kitűnő támadósor ellen. Miután utóbbi valósult meg, a sokgólos derbikre a továbbiakban is lehet számítani, ha valaki kilátogat egy Baja-meccsre?

– Nem hiszem, hogy ez így lesz. Minden meccset nyerjünk meg egy góllal, mert most már mindenki ránk figyel. A Vasasnál is tudták jól, hogy nem lesz könnyű találkozó, és a válogatott meccs miatt minden lehetőséget kihasználva „visszanyomkodták” a huszonhárom év alattiakat, mi több, huszonhárom év fölött is feladtak jó játékosokat. Nekünk ez kicsit rosszulesett, mi több, féltünk, nehogy besokalljunk, de hála Istennek nem ez történt. Csak azt szeretném kérni a Vasastól, mindig ilyen csapatot küldjön a pályára, mint ellenünk… Viszont a fiatalokat helyezzék előtérbe, mert van egy NB I-es és egy NB III-as keret, és utóbbiból nem sokan játszottak…

– Nyáron alaposan megváltozott a BLSE játékosállománya. Ilyen szereplésre számítottak?

– Kicseréltük a keretet, hála Istennek, a város mellénk állt. Egy célkitűzése volt az elnökségnek: hozzuk vissza a szurkolókat. Azt a több ezer embert, akik a régi NB II-es meccsekre jártak. A Szeged elleni rangadón kinn voltak ezren, a Janicsák Gábor megsegítésére létrejött, Újpest elleni jótékonysági mérkőzésen már ezerháromszázan voltak. Ez a cél részben tehát már sikerült. Volt ám más kérés is, mégpedig hogy szép, kulturált futballt játsszunk a helyezéstől függetlenül.

– Ha megvan hozzá a megfelelő minőségű keret…

– Nyáron sikerült tudatosan, posztokra igazolni. Volt olyan szériánk, hogy pofozógépek voltunk a környékbeli csapatokkal szembeni csatákon, de az előkészületi mérkőzéseken megmutattuk, jó csapat vagyunk, hiszen akiktől télen kikaptunk két-három góllal, azokat a nyáron nyolc-kilenccel vertük. Az NB III-tól féltünk, legalábbis ettől a csoporttól, hiszen az utazási költségek csökkentése miatt a Dráva-csoport mezőnyéhez szerettünk volna tartozni. Három olyan csapattal játszottunk, akik most benne vannak az első hatban, és öt-hat góllal vertük meg őket. Tudtuk, hogy jó együttesünk van, de mondom, féltünk, mert egy nagy múltú Vasas, egy Honvéd és a REAC is itt van, és ugye itt a Szeged és a kiesett Békéscsaba is. Tudtuk, hogy nem lesz sétagalopp, de azt mondta a vezetőség, amennyi meccset csak tudunk, nyerjünk meg, nincs korlátozva a helyezéstől függetlenül semmi sem. Tudatos csapatépítéssel és szép játékkal mindig egy akadályt veszünk, és majd meglátjuk, hogy mit hoz a jövő.

– Ki lehet az a mostaniak közül, akitől hosszú távon sokat lehet várni?

– Végül is az egész csapat fiatal, így mindenkitől sokat várok. Főleg, hogy ha ilyen együtteshez jövünk fel a fővárosba, hiszen úgy lehetnek vele az emberek, jön egy jó csapat, hát megnézem, mire képesek. Ha valamelyikük magasabb osztályban szeretne játszani, most mutassa meg, mit tud, hátha egyszer felfigyelnek rá.

– Ön harminckét éves. Nyilván élete a futball, és az ember csak úgy tud előrelépni, ha folyamatos célokat tűz ki maga elé. Szerepel a tervei között a feljebblépés edzőként?

– Egyelőre egy ötvenezres város NB III-as csapatának vagyok az edzője. Nagyon szeretnek a játékosok és a közeg is remek, de úgy érzem, az idő majd eldönti, van-e följebb lehetőségem, vagy ezen a szinten meg kell állnom. De addig fogom csinálni, ameddig van értelme. Mondjuk, nem köpnek szembe a játékosok. Tudja, van egy hároméves kisfiam, és a családot nem szabad feláldozni semmiért sem. A családot helyezem előtérbe, és ha ebből jól kijövök, lehet a kettőt együtt végezni. Mindezt persze munka mellett végezzük legtöbben. Reggel elmegyek a munkahelyemre, délután edzés, este hét-nyolc órakor érek haza. Van, amikor a feleségem azt mondja, van értelme ezzel foglalkozni. Amikor szerinte nincs, akkor azt vágja a fejemhez, hogy a kisfiad ezt meg ezt csinálta, és te nem láttad. Én ezt mérlegelni fogom. Amikor úgy érzem, meg kell állni, megállok. Otthon biztos az egzisztencia, nem ebből élek. Hobbiszinten műveljük, tehát amíg van értelme, fogjuk csinálni.

– Tegyük fel, a tavaszi kilencedik játéknap után is első lesz a Baja.

– A télre minden ki fog rajzolódni, az erőviszonyok is. Ha ott leszünk az élen, a városvezetés véleményem szerint nem fogja azt mondani, hogy nem vállaljuk az NB II-t, de úgy nem szabad belevágni, hogy pofozógépek legyünk, vagy hogy nincs megteremtve a biztos anyagi háttér. Inkább legyen egy jó NB III-as közönségszórakoztató futballra képes társulat, mint egy gyenge másodosztályú. Egyrészt morálisan széthullhat a csapat, nem lesz jó a közösség, és az is meglehet, hogy aki sokat belefektet a klubba, és netán kiesel az NB II-ből, kiszáll, és szinte kezdhetsz mindent elölről. Kétélű fegyver ez…