INTERJÚ. KOVÁCS NORBERT meghatódott, ahogyan volt csapata, a Kerület szurkolótábora éltette, és a lefújás után is a nevét skandálta, holott a kilencven perc során két gólt szerzett az Erőmű színeiben az óbudaiak ellen

– Mennyire pozitívum az eddigi eredmények dacára ez a döntetlen hazai pályán a III. Kerület ellen?

– Az egy pont mégiscsak több mint a semmi – felelte Kovács Norbert. – A meccs összképét nézve kicsit csalódott vagyok, hiszen a második gólt a lefújás előtt három perccel kaptuk. Elkerülhető lett volna, de azt mondom, ez benne van a játékban. Én is hibáztam, hogy nem rúgtam még egy gólt.

– Volt rá lehetősége?

– Volt. Igazából nem is nekem, de egy szabadrúgásom után, amibe ha beleérnek, befelé megy a labda, meg egy szöglet után egy kavarodást követően fél centire a gólvonaltól nem sikerült betalálnunk. De így is örülök neki, hogy az egy pontot megszereztük, hiszen ezelőtt Móron nyertünk. Azt hiszem, az együttes elindult felfelé.

– Kár volna tagadni, az ön számára presztízscsata volt a szombat délelőtti matiné.

– A volt csapata ellen mindenki máshogy lép pályára, főleg úgy, hogy jó volt Óbudán játszani, de volt kis drukk bennem, hogy megmutassam, nem biztos, hogy el kellett volna engedjenek, vagy legalábbis máshogy álljanak a dologhoz. Ezt a két gólt a csapatnak köszönhetem, nélkülük nem jöhetett volna össze.

– Ha jól veszem ki a szavaiból, nem ragaszkodtak önhöz.

– Úgy alakult, hogy Budaörsön voltam próbajátékon. Egy hetet dolgoztam, és az utolsó pillanatban dőlt el, hogy mégsem tudok odaigazolni. Akkor már Mersich Peti barátom megkeresett, hogy mit szólnék hozzá, ha hozzájuk igazolnék, mert számítanak rám, és ez nagyon jól esik, ha felhívják és ragaszkodnak hozzá. Korrekt módon a Bognár Gyurit felhívtam, elmondtam neki, mi történt, de nagy akadályt nem gördített a távozásom elé, úgyszólván szó nélkül elengedtek. Ez számomra kissé érthetetlen volt.

– Fájt a szíve?

– Igen. A szertárostól kezdve a büfésig ismerek mindenkit, sok barátom van Óbudán. Nekem nem a Kerülettel, hanem az előző edzővel, Farkas Józseffel volt bajom. Nem jöttünk ki egymással, úgy is volt, hogy elmegyek, de kiderült, a Bognár Gyuri lesz az edző, így maradtam.

– Könnyedén ment a beilleszkedés új állomáshelyén?

– Voltak problémák, mert más a csapat stílusa. Hozzászoktam a Vasasban, az Újpestben vagy a Honvédban, hogy kiszolgálnak, időben jön a labda, de úgy érzem, hogy most már elfogadtak és élvezem a bizalmat. De kellett a csepeli pofon és a buta kiállításom, előtte az edzővel volt egy kis konfliktusom, de azóta ezt megbeszéltük.

– Fiatal még, ön előtt a jövő. Szerepel a tervei között, hogy feljebb lépjen?

– Nagyon örülnék neki, ha így lenne, meg is teszek érte mindent, hogy így legyen, van rá esély. Ahogy mondja, huszonegy éves vagyok, sokan azt mondják a tehetségem és az eszem is megvan hozzá. Csak alázatosabban kellene hozzáállnom a futballhoz.

– Ez miben nyilvánul meg?

– Abban, hogy edzéseken is maximálisan odategyem magam, és a meccseken ne a külső körülményekkel foglalkozzam.

– Balhés futballista?

– Sok olyan edzőm volt, aki tudott kezelni. Ha mondhatom így, fiatalabb koromban renitens voltam.

– Zámbó Jimmyt idézve: „Egyszer megjavulok én?”

– Így van. Úgy érzem, jó úton haladunk. A csapat is és én is.