Foci a köbön
Foci a köbön
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
BEKÖSZÖNTŐ

Foci, foci, foci

Ugye, a cím alapján már egyértelművé vált a Kedves Látogató előtt, miért is lett honlapom neve foci a köbön? Erőm, energiám révén megpróbálok betekintést nyújtani nem csupán a Barcelona vagy a Manchester United mérkőzéseibe és klubéletébe, de az élvonalbeli Honvéd, a Vasas, az Újpest mellett a harmadik ligás Tura, Monor vagy épp a Budapest-bajnokság negyedosztályában vitézkedő Pesterzsébet ha nem is minden-, de meccsnapjaiba is. Mert a mottó nem is lehet más: BL-től a BLasz-négyig, hiszen a labda gömbölyű nem csupán a San Siro stadionban, de az Orczy-kertben is, még ha gyepszőnyeg-egyezésről nem is beszélhetünk...  Kukkantsanak be ide reggeli előtt és ebéd után, netán uzsonna idején, hiszen lehetőségeimhez mérten igyekszem minden nap friss információval szolgálni. A közismert jelmondatot alkalmazva: szolgálunk és védünk! Ami még akkor is igaznak bizonyulhat, ha mint tudjuk, sokszor a legjobb védekezés a támadás. Legyen ez egy randevú helyszíne mindennap, habár ezúttal a vörös rózsa és a Margitsziget elhagyása javallott, ám ettől a tény még tény marad: ismerjük meg egymást jobban! Ehhez kívánok Önöknek erőt, egészséget, és ha egy kis futballra vágynak a Cunami-szerűen vágtató világban, 2007. március 17-től kattintsanak a fociakobon-re!

Sportbaráti üdvözlettel: Horváth M. Attila 

 

 

 
Linkek
 
Mondjon véleményt Ön is a Foci a köbönről!
Mi a véleménye a Kedves Olvasónak a Foci a köbön tartalmáról?
Min változtatna Ön a honlapon?

Többet szeretnék olvasni az NB I-ről
Többet szeretnék olvasni az NB II-ről
Többet szeretnék olvasni az NB III-ról
Többet szeretnék olvasni az alacsonyabb ligákról
Lehetne több interjú a honlapon
Lehetne több publicisztika az oldalon
Több információt a nemzetközi futballról
Összességében jónak ítélem a tartalmat
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
LEGFRISSEBB
LEGFRISSEBB : VERESEGYHÁZ. Már negyedik helyezett Majnik János együttese

VERESEGYHÁZ. Már negyedik helyezett Majnik János együttese

Horváth M. Attila  2007.10.11. 20:40

Egy esztendeje a fényt kereste az alagút végén, mára megtalálta a Veresegyház VSK. Az NB III, Mátra-csoportjában szereplő Pest megyei alakulat immár negyedik a tabellán. Persze lehetne a helyezés sokkal jobb is, feltéve, hogy a Felsőzsolca és a Balassagyarmat ellen nem csupán egy pontot kasszíroz összesen a társulat.

„Jelen pillanatban megnéztük már a gödör alját. Lefelé már nincs tovább, innen csak felfelé van út.”

Mindezt Oroszi Sándor, a VVSK felnőtt csapatának akkori mestere nyilatkozta idestova egy esztendeje, egészen pontosan a nyolcadik játéknap után. Érthető volt a rutinos szakember elkeseredése, hiszen a Koszta J. – Foró A. (Nyárádi Z.), Margrász, Balog Cs., Tóth N. (Czender A.) – Kovács J., Virkler Z., Prukker A., Polcsák A. (Hutter T.) – Szabó G., Huszai T. összetételű ’veresi legénység három-nullás félidő után öt-kettes vereségbe futott bele az újonc Felsőzsolca otthonában.

Akkor a tizenegyedik helyet foglalta el a VVSK hat egységgel, ugyanis Virkler Zoltánék mindössze kétszer győztek hat vereség mellett. A gólkülönbség egyenesen riasztó volt, legalábbis a kapott gól része, mert tizenkét rúgott találat mellett a védelem huszonegyszer kapitulált.

Oroszi után az egykori háromszoros válogatott Koszta János vette át a marsallbotot Balogh Csabával karöltve, és a 2006/2007-es évad végén fellélegezhettek a szurkolók, mivel csont nélkül maradt benn a társulat a harmadik vonalban. Annak idején arról szólt a zuhanyhíradó, hogy széthúzás jellemezte az együttest, de úgy tűnik, mindez már a múlt ködébe veszett.

Az új szezonnak a Nőtincs volt edzőjével, Majnik Jánossal vágott neki a Veresegyház, és az eredményekből azt a következtetést lehet levonni, hogy nem volt rossz választás a tréner szerződtetése, mivel jelenleg tizennégy ponttal a negyedik helyet foglalják el Tóth Norberték, mindössze két egységgel lemaradva az ezüstérmes Putnok mögött. Persze nem szabad elfelejteni azt a tényt, hogy a játékos keretben is történt változás, hiszen Koszta János a Pest megyei I. osztályú Dunaharaszti kapuját őrzi a továbbiakban, Balogh Csaba szögre akasztotta stoplisát, míg Hirt Gergely és Tesch László Ausztriába távozott. A legnevesebb érkezőnek az egykor a Vác, és a Videoton színeiben szereplő Schwarcz Zoltán mondható, ám nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy rutinos futballistából nincsen hiány (Tóth Norbert, Virkler Zoltán), miként tehetséges fiatalok (Huszai Tamás, Maros Szabolcs) is állnak a szakvezető rendelkezésére.

Mindez az elmúlt hétvégén is bebizonyosodott, hiszen Egerben nyert a Pest megyei gárda három-egyes félidő után négy-egyre Huszai Tamás két, illetve Deák Bálint és Kiss Bence találatával.

 

A Veresegyház bajnoki mérkőzései a 2007/2008-as szezonban

Dunakeszi Vasutas (idegenben) 1–1, RAFC (otthon) 1–0, Tura (i) 2–3, Ózd (i) 2–0, Gyöngyös (i) 2–4, Felsőzsolca (o) 1–1, Balassagyarmat (i) 0–1, Eger (i) 4–1

 

Veresegyház – a számok tükrében

1 – mindössze ennyi találkozón nem rúgott gólt Majnik János együttese

2 alkalommal játszott 1–1-es döntetlent a VVSK, és ugyanennyiszer nem kapott gólt a kilenc forduló alatt

4 gólt rúgott Majnik János gárdája Gyöngyösön és Egerben is

 

Ez itt az Ön hirdetésének helye!

Info: fociakobon@freemail.hu vagy 06-70/320-48-34

 

FOCI A KÖBÖN
Legyen ez a kezdölapom!
 
HIRDETÉS
 
Számláló
Indulás: 2007-03-16
 

Írjon nekünk!

fociakobon@freemail.hu

 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Az idő pénz. Vagy mégsem?
 
Időjárás
Magyarország időjárása 
 

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen