Foci a köbön
Foci a köbön
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
BEKÖSZÖNTŐ

Foci, foci, foci

Ugye, a cím alapján már egyértelművé vált a Kedves Látogató előtt, miért is lett honlapom neve foci a köbön? Erőm, energiám révén megpróbálok betekintést nyújtani nem csupán a Barcelona vagy a Manchester United mérkőzéseibe és klubéletébe, de az élvonalbeli Honvéd, a Vasas, az Újpest mellett a harmadik ligás Tura, Monor vagy épp a Budapest-bajnokság negyedosztályában vitézkedő Pesterzsébet ha nem is minden-, de meccsnapjaiba is. Mert a mottó nem is lehet más: BL-től a BLasz-négyig, hiszen a labda gömbölyű nem csupán a San Siro stadionban, de az Orczy-kertben is, még ha gyepszőnyeg-egyezésről nem is beszélhetünk...  Kukkantsanak be ide reggeli előtt és ebéd után, netán uzsonna idején, hiszen lehetőségeimhez mérten igyekszem minden nap friss információval szolgálni. A közismert jelmondatot alkalmazva: szolgálunk és védünk! Ami még akkor is igaznak bizonyulhat, ha mint tudjuk, sokszor a legjobb védekezés a támadás. Legyen ez egy randevú helyszíne mindennap, habár ezúttal a vörös rózsa és a Margitsziget elhagyása javallott, ám ettől a tény még tény marad: ismerjük meg egymást jobban! Ehhez kívánok Önöknek erőt, egészséget, és ha egy kis futballra vágynak a Cunami-szerűen vágtató világban, 2007. március 17-től kattintsanak a fociakobon-re!

Sportbaráti üdvözlettel: Horváth M. Attila 

 

 

 
Linkek
 
Mondjon véleményt Ön is a Foci a köbönről!
Mi a véleménye a Kedves Olvasónak a Foci a köbön tartalmáról?
Min változtatna Ön a honlapon?

Többet szeretnék olvasni az NB I-ről
Többet szeretnék olvasni az NB II-ről
Többet szeretnék olvasni az NB III-ról
Többet szeretnék olvasni az alacsonyabb ligákról
Lehetne több interjú a honlapon
Lehetne több publicisztika az oldalon
Több információt a nemzetközi futballról
Összességében jónak ítélem a tartalmat
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
LEGFRISSEBB
LEGFRISSEBB : NB II, 7. FORDULÓ: FÓKUSZBAN AZ ÚJONCOK. Tovább menetel a Cegléd, bosszantó tököli vereség

NB II, 7. FORDULÓ: FÓKUSZBAN AZ ÚJONCOK. Tovább menetel a Cegléd, bosszantó tököli vereség

Foci a köbön-összeállítás  2007.09.22. 22:34

Szombat délután a Ceglédi Vasutas és a Tököl is pályára lépett az NB III tavalyi bajnokai közül. (Az ESMTK vasárnap 16 órakor fogadja az Ady Endre utcában a győri Integrál-DAC-ot.) Nézzük, mire ment a Cegléd a Mezőkövesddel, illetve a Tököl a Tuzsérral.

NB II, Keleti-csoport, 7. forduló

CEGLÉDI VASUTAS–MEZŐKÖVESD 3–2 (1–2). Remek hajrá, három pont

Aki emlékszik arra, hogy a 2000-es évek elején miként tanította meg küzdeni utolsó leheletükig a Vasas labdarúgóit, azok tudják, miről beszélünk. Kiss László, a Mini Menotti nagyszerűen felrázta tanítványait, ami elengedhetetlen volt szombat délután a győzelemhez. A Ceglédi Vasutas a másik újoncot, a másodosztályra felkért Mezőkövesdet fogadta, és három perc után talpra szökkenhetett a szó szerint „ezerfejű”, ugyanis Farkas János vezetést szerzett a vendéglátónak! Az előny azonban nem tartott ki fél óráig sem, lévén Ragó előbb egyenlített, majd a vezetést is megszerezte Buzás Viktor kiállítása után büntetőből a ’Kövesdnek. Egy-kettővel fordultak a csapatok, ám egy-kettőre nem változott az eredmény. A Kiri M. – Magyari G., Buzás V., Tóth I., Cseh N. – Farkas J. (Hamar Á.), Barna Zs., Tóth A. (Abdel-Maged), Kecskeméti J. – Nagy A., Medgyesi L. összetételben futballozó CVSE Kecskeméti József tizenegyesével lefújás előtt néhány perccel egalizált. A meccsnek azonban nem volt vége: a ráadás perceiben a Nagykőrösről a nyáron szerződtetett Medgyesi László a győztes gólt is megszerezte. Ez a három pont pedig nagyon sokat érhet még a végelszámolásnál.

 

TÖKÖL–TUZSÉR 0–1 (0–0). Öröm az ürömben: Papp László ismét játszott

A mai futballban nem mehet senki sem biztosra, de erre a meccsre alighanem Leskó Zoltán és játékosai is három pontot terveztek. A Tuzsér mostanság nem tavalyi formáját futja, így pedig az újonc Pest megyeiek valamivel esélyesebbnek tűntek a csata előtt. Az első félidőben nem is volt különösebb gond, a Balázs L. – Hajecz Z., Vedres Z., Helgert Sz., Váradi R. – Lakics L. – Palásti S., Semsei M. (Papp L.), Varga L. – Hamar I. (Metzger), Kiss P. felállásban pályára küldött tököliek gól nélküli játékrész után vonulhattak szusszanásnyi szünetre. A folytatásban nem került egyik hálóba sem a labda, ám a nyolcvanharmadik percben Minyin góljával létfontosságú három pontot szerzett a vendéggárda. A TKSK drukkerei egy dolognak örülhettek csupán: hosszú sérüléséből ugyan már egy hete, a Kecskemét ellen visszatérhetett a pályára Papp László. Akkor ötven percet, most tizenhetet kapott a hosszú sérülése után felépülő labdarúgó.

 

Ez itt az Ön hirdetésének helye!

Info: fociakobon@freemail.hu vagy 06-70/320-48-34

 

FOCI A KÖBÖN
Legyen ez a kezdölapom!
 
HIRDETÉS
 
Számláló
Indulás: 2007-03-16
 

Írjon nekünk!

fociakobon@freemail.hu

 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Az idő pénz. Vagy mégsem?
 
Időjárás
Magyarország időjárása 
 

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen