Foci a köbön
Foci a köbön
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
BEKÖSZÖNTŐ

Foci, foci, foci

Ugye, a cím alapján már egyértelművé vált a Kedves Látogató előtt, miért is lett honlapom neve foci a köbön? Erőm, energiám révén megpróbálok betekintést nyújtani nem csupán a Barcelona vagy a Manchester United mérkőzéseibe és klubéletébe, de az élvonalbeli Honvéd, a Vasas, az Újpest mellett a harmadik ligás Tura, Monor vagy épp a Budapest-bajnokság negyedosztályában vitézkedő Pesterzsébet ha nem is minden-, de meccsnapjaiba is. Mert a mottó nem is lehet más: BL-től a BLasz-négyig, hiszen a labda gömbölyű nem csupán a San Siro stadionban, de az Orczy-kertben is, még ha gyepszőnyeg-egyezésről nem is beszélhetünk...  Kukkantsanak be ide reggeli előtt és ebéd után, netán uzsonna idején, hiszen lehetőségeimhez mérten igyekszem minden nap friss információval szolgálni. A közismert jelmondatot alkalmazva: szolgálunk és védünk! Ami még akkor is igaznak bizonyulhat, ha mint tudjuk, sokszor a legjobb védekezés a támadás. Legyen ez egy randevú helyszíne mindennap, habár ezúttal a vörös rózsa és a Margitsziget elhagyása javallott, ám ettől a tény még tény marad: ismerjük meg egymást jobban! Ehhez kívánok Önöknek erőt, egészséget, és ha egy kis futballra vágynak a Cunami-szerűen vágtató világban, 2007. március 17-től kattintsanak a fociakobon-re!

Sportbaráti üdvözlettel: Horváth M. Attila 

 

 

 
Linkek
 
Mondjon véleményt Ön is a Foci a köbönről!
Mi a véleménye a Kedves Olvasónak a Foci a köbön tartalmáról?
Min változtatna Ön a honlapon?

Többet szeretnék olvasni az NB I-ről
Többet szeretnék olvasni az NB II-ről
Többet szeretnék olvasni az NB III-ról
Többet szeretnék olvasni az alacsonyabb ligákról
Lehetne több interjú a honlapon
Lehetne több publicisztika az oldalon
Több információt a nemzetközi futballról
Összességében jónak ítélem a tartalmat
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
LEGFRISSEBB
LEGFRISSEBB : BAJNOKOK LIGÁJA, E-CSOPORT: BARCELONA-LYON 3-0. Messiről jött ember

BAJNOKOK LIGÁJA, E-CSOPORT: BARCELONA-LYON 3-0. Messiről jött ember

Munkatársunktól  2007.09.19. 22:51

Ha nem is volt felejthetetlen este a szerdai, a Barcelona különösen a hajrában meggyőző játékkal rukkolt ki, így megérdemelten győztek a katalánok három-nullára. Thierry Henry góllal mutatkozott be a BL-sorozatban, és neki különösen furcsa lehetett pályára lépni a „honfitársak” ellen, ám a Lyonnak a három bekapott találat ellenére nincs miért szégyenkeznie. Lionel Messi, ez a húsz esztendős argentin csodagyerek remek gólt rúgott (2–0), az már más kérdés, hogy hány helyzetet hagyott ki a kilencven perc során… Igaz, szerda este ez is belefért.

BARCELONA–LYON 3–0

Gólszerző: CLERC (1–0, öngól) a 21., MESSI (2–0) a 81., HENRY (3–0) a 91. percben.

 

Ez itt az Ön hirdetésének helye!

Info: fociakobon@freemail.hu vagy 06-70/320-48-34

 

FOCI A KÖBÖN
Legyen ez a kezdölapom!
 
HIRDETÉS
 
Számláló
Indulás: 2007-03-16
 

Írjon nekünk!

fociakobon@freemail.hu

 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Az idő pénz. Vagy mégsem?
 
Időjárás
Magyarország időjárása 
 

KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL