Foci a köbön
Foci a köbön
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
BEKÖSZÖNTŐ

Foci, foci, foci

Ugye, a cím alapján már egyértelművé vált a Kedves Látogató előtt, miért is lett honlapom neve foci a köbön? Erőm, energiám révén megpróbálok betekintést nyújtani nem csupán a Barcelona vagy a Manchester United mérkőzéseibe és klubéletébe, de az élvonalbeli Honvéd, a Vasas, az Újpest mellett a harmadik ligás Tura, Monor vagy épp a Budapest-bajnokság negyedosztályában vitézkedő Pesterzsébet ha nem is minden-, de meccsnapjaiba is. Mert a mottó nem is lehet más: BL-től a BLasz-négyig, hiszen a labda gömbölyű nem csupán a San Siro stadionban, de az Orczy-kertben is, még ha gyepszőnyeg-egyezésről nem is beszélhetünk...  Kukkantsanak be ide reggeli előtt és ebéd után, netán uzsonna idején, hiszen lehetőségeimhez mérten igyekszem minden nap friss információval szolgálni. A közismert jelmondatot alkalmazva: szolgálunk és védünk! Ami még akkor is igaznak bizonyulhat, ha mint tudjuk, sokszor a legjobb védekezés a támadás. Legyen ez egy randevú helyszíne mindennap, habár ezúttal a vörös rózsa és a Margitsziget elhagyása javallott, ám ettől a tény még tény marad: ismerjük meg egymást jobban! Ehhez kívánok Önöknek erőt, egészséget, és ha egy kis futballra vágynak a Cunami-szerűen vágtató világban, 2007. március 17-től kattintsanak a fociakobon-re!

Sportbaráti üdvözlettel: Horváth M. Attila 

 

 

 
Linkek
 
Mondjon véleményt Ön is a Foci a köbönről!
Mi a véleménye a Kedves Olvasónak a Foci a köbön tartalmáról?
Min változtatna Ön a honlapon?

Többet szeretnék olvasni az NB I-ről
Többet szeretnék olvasni az NB II-ről
Többet szeretnék olvasni az NB III-ról
Többet szeretnék olvasni az alacsonyabb ligákról
Lehetne több interjú a honlapon
Lehetne több publicisztika az oldalon
Több információt a nemzetközi futballról
Összességében jónak ítélem a tartalmat
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
LEGFRISSEBB
LEGFRISSEBB : NB III, DUNA-CSOPORT, CSEPEL-PÉNZÜGYŐR UTÁN. Formán kívül a tavalyi ezüstérmes

NB III, DUNA-CSOPORT, CSEPEL-PÉNZÜGYŐR UTÁN. Formán kívül a tavalyi ezüstérmes

  2007.09.13. 22:05

Érthető Sólyom Ferenc, a Pénzügyőr edzőjének elkeseredése, hiszen csapata legutóbbi két fellépésén hat gólt kapott. Az a védelem, amely nem csupán a szezonban, de az előző évadban is magabiztosan állt a lábán. Ez mindenesetre aligha érdekli Hollik Andrást és játékosait, tudniillik a Láng-Csepel remek futballt nyújtott szerda este, és megérdemelten győzött, először az ősz során.

CSEPEL–PÉNZÜGYŐR 4–0 (1–0)

Csepel, Béke tér, 200 néző. Vezette: Selmeczi Krisztián.

PÉNZÜGYŐR SE: KOCSIS Gábor (az edző osztályzata: 4) – SZABADOS Csaba (4), BŐSZE András (4), KISZELY Csaba (3), dr. VAINER Attila (4) – SZIKES Péter (4), SCHUSTER Roland (5), ZBOROVSZKY Károly (4), DABASI Károly (3) – PATKÓ György (3), TÖRŐCSIK Attila (4). Edző: Sólyom Ferenc.

Csere: Dabasi helyett KOVÁCS Balázs (3) az 52., Patkó helyett KERÉNYZ Zsolt (0) a 72. percben.

Gólszerző: POLGÁR Attila (1–0) a 44., MAGYAR Zsolt (2–0) a 47., TEPLÁN János (3–0, tizenegyesből) a 61., MAGYAR Zsolt (4–0) a 63. percben.

 

PERCRŐL PERCRE

44. perc: Egy 30 méteres szabadrúgást Kocsis oldalra ütött, amelyet Teplán egyből középre emelte, és az üresen maradt Polgár 7 méterről a kapuba fejelt (1–0).

47. perc: Egy tért ölelő indítással Magyar lefutotta Kiszelyt, majd a kifutó kapus mellett a jobb sarokba gurította a labdát (2–0).

61. perc: Kiszely csúszott el a 16-oson belül, majd amikor felkelt, szabálytalankodott. A játékvezető 11-est ítélt! A büntetőt Teplán a jobb sarokba lőtte (3–0).

63. perc: Egy baloldali beadás után Magyar került sakk-matt helyzetbe, és élt is a kínálkozó lehetőséggel (4–0).

 

MESTER(I) MÉRLEG

Sólyom Ferenc, a Pénzügyőr edzője: – Vasárnap a kút peremére kerültünk, szerdán pedig bele is estünk. Kérdés, hogy szombaton dob-e valaki mentőkötelet nekünk?

 

 

(Köszönet a tudósításért BODOKI JÓZSEFNEK, a Pénzügyőr technikai vezetőjének!)

 

Ez itt az Ön hirdetésének helye!

Info: fociakobon@freemail.hu vagy 06-70/320-48-34

 

FOCI A KÖBÖN
Legyen ez a kezdölapom!
 
HIRDETÉS
 
Számláló
Indulás: 2007-03-16
 

Írjon nekünk!

fociakobon@freemail.hu

 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Az idő pénz. Vagy mégsem?
 
Időjárás
Magyarország időjárása 
 

Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza