Az élet dolgai

Nem kell hozzá hatalmas képzelőerő: Szávay Ágnes aligha Paolo Coelhóval kel és fekszik. Sokkal inkább bizonyos Szvetlana Kuznyecovával, Nagyja Petrovával vagy Ana Ivanoviccsal. A soltvadkerti, immár több mint tehetségnek titulálható tini teniszcsillag temérdek trófea, megannyi ifisiker után néhány napja az US Openen bizonyított. Ha van olyan, aki esetleg nem tudná: természetesen a felnőttek között.

Szóval, a világhírű brazil író talán a mágia és az okkultizmus tanulmányozása közepette úgy fogalmazott, hogy „Az univerzum mindig a segítségünkre siet, amikor az álmunkért harcolunk, bármilyen hülyeségnek tűnik is az az álom. Hiszen a mi álmunk, és csak mi tudjuk, milyen áldozatot követel tőlünk.”

A Vasas sportolója alighanem tudja, miért küzd hétről hétre, mi több, napról napra riválisaival, és miért utazik két nap pihenő, megannyi interjú és kiosztott autogram kiosztása, no meg két tányér gyümölcsleves elfogyasztása után Kínába, hogy újult erővel csapjon szó szerint a húrok közé. Ma már sejtjük: bármi történjék is „odaát”, aligha lesz az pekingi kacsa.

Amúgy érdemes figyelni nem csupán a játékára, hanem a szavaira is. Magyarország új kedvence- jellemzően Ágicák, Okik, Pukik és Pukinék után… – tudniillik azt tűzte ki célként maga elé, hogy év végéig legyen az első harminc között a világranglistán. És mert a legfrissebb számítások szerint jelenleg a huszonharmadik, máris módosította a célt: a tizedik hely környéke lehet idén a plafon.

A mindig mosolygó, lassan kész nővé cseperedő Szávay Ágnes hozzáállása nem csupán példaértékű, de hitet is ad valamennyi hazánkfiának és lányának. Erőt lehet meríteni, fogadkozni, és megtenni mindent a sikerért a munkahelyen, vagy otthon a szeretett nőért vagy férfiért.

A magyar labdarúgó-válogatott szintén magasra tette a mércét. Nem elég, hogy Gera Zoltán és Priskin Tamás megbolondította szegény Fabio Cannavarót, Várhidi Péter együttese le is győzte a 2006-os világbajnok olasz gárdát.

A Puskás Ferenc Stadion mámorító, semmihez sem fogható hangulata az elmúlt hétvégén Székesfehérvárra költözött. Nemzeti tizenegyünk a Bosznia-Hercegovina elleni Európa-bajnoki selejtezőn is azt a megállás nélküli, hajtós futballt nyújtotta, ami mindenkor elvárható. Meg is lett az eredménye, hiszen a nyíltan a három pontért harcba szálló bosnyákok végül lógó orral távoztak a Sóstói Stadionból. Persze ez az egy-nullás diadal mit sem ér, elvégre esélyünk a kontinensbajnokságra való kijutásra annyi, mint Kelemen Annának a drogellenes kampány reklámarcává válni. Szerda este Hajnal Tamásék Törökországban újra meg újra bizonyíthatják, hogy van még futball Magyarországon, nem csupán huszonkét eszeveszett bolond kerget egy bőrgolyót vagy fordítva.

Talán Paolo Coelho tudja csak igazán, milyen nehéz Brazíliában, illetve Brazíliából kitűnni. Elég csupán, ha Ronaldinho, Ronaldo vagy a többi futballzseni élettörténetét elolvassuk. Igaz, a nagyszerű író azt is sejti, semmi nincs véletlenül. Egy ízben ezt írja: „Álmodj, amit csak akarsz, menj, ahova szeretnél, légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van, s csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél!”

Ha Juhász Roland, Vanczák Vilmos vagy Tőzsér Dániel az élet osztotta lapok közül a „sikeres sportember” nevű feclit kapta kézbe, alighanem nyert ügyük, illetve ügyünk van.

Ugye látják, hallják, olvassák: csak rajtuk múlik, mire viszik.

Nagy kérdés, hogy elhiszik-e?

HORVÁTH M. ATTILA