Négy hátvéd mellett megmosolyogtató gólt kapott a Debrecen a svéd bajnoktól, nekünk mégis inkább sírni lett volna kedvünk

Lenullázva

Dombi Tiborral és Dzsudzsák Balázzsal a fedélzeten, Sándor Tamás nélkül a Debrecen.

Amennyi jó, annyi rossz hír is köszöntötte a tízezer mindenre elszánt, győzelmet remélő Loki-drukkert, no meg a televízió képernyője elé kucorodókat.

A várva várt piros-fehér rohamok azonban elmaradtak. Önmagához képest gyengébben muzsikált Miroslav Beranek együttese, úgy is mondhatnánk, a zenészt ezúttal az IF Elfsborg fizette… Pedig a derék svéd gárda nem csinált egyebet, csupán masszívan védekezett, no de a kontrára való berendezkedés olyannyira várható volt, mint Uhrin Benedek fellépése a Szigeten...

Az első játékrészben voltak helyzetek – no jó, helyzetecskék… - a háromszoros magyar bajnok előtt, ám fájdalom, azok legalább annyira kimaradtak, mint a legtöbb férfi életéből Cindy Crawford vagy Claudia Schiffer.

A folytatásban aztán egyre inkább úgy tűnt, a látogatók előbb vagy utóbb „találnak” egy gólt. Minderre húsz percet kellett várni, ám ez a találat helyet kaphatna egy, a húszas évek derekán készült Charlie Chaplin-burleszben is… Érthetetlen volt a debreceni hátsó alakzat asszisztálása Mobaeck lövésénél, amely mozdulat egyszerre volt suta és szemtelen.

A Loki ezután is mindent megtett legalább az egyenlítésért, ám a svéd retesz remekül működött. Ha pedig nem, az irányzékkal akadtak gondok.

Annál nagyobb baj, hogy a továbblépésre immár nincs sok sansza a DVSC-nek, holott az az északi csapat semmivel sem jobb, mint a magyar, ám amíg a sárga dresszesek hétről hétre kemény bajnokikon edződnek, addig a mieink könnyedén veszik a legnehezebbnek gondolt honi akadályokat is. Azonban ha Dombi Tiborék elhiszik, hogy győzhetnek Svédországban, bármi lehetséges. Mert a futball észjáték: fejben dől el. Ezt a rivális kedd este bebizonyította.