8. BUDAPEST HONVÉD         30     11     8       11     48–43        41

A XIX. kerületben most minden szép és jó: csapatért áldozni kész tulajdonos, remek edző és játékosállomány, no meg az újjávarázsolt Bozsik-stadion várja és várta a sikerekre oly régóta áhítozó szurkolókat.   

Aranyserleg, mellette medáliák. A győztesek jutalma.

Nemrég százhúsz percet futballoztak. Plusz a ráadás. Büntetőrúgások. Az idegek harca. És akkor megszólal a tábor, mintha azelőtt évekig némaságra lett volna ítélve.

„Csak a Kispest! Csak a Kispest! Csak a Kispest!”

Május kilencedikén ért fel a csúcsra a Budapest Honvéd. A bajnok Debrecen elleni 2–2 és az azt követő tizenegyes-párbaj után a fővárosiak rohanhattak ünnepelni. Megérdemelten.

Ha visszakocogunk a időben, a bajnokság nem úgy indult a piros-feketék számára, hogy abból kis magyar sikertörténet lesz. Kezdődött azzal, hogy hat játéknapot követően az olasz Aldo Dolcetti elhagyta a Bozsik-stadiont. A vezetőség ezután azt a Supka Attilát szerződtette a kispadra, aki korábban Debrecenben felért a csúcsra övéivel mind a pontvadászatban, mind a Magyar Kupában.

Ilyen edző kell nekünk – mondogathatták annak idején a Honvéd-hívek, ám az ősz végére véleményük mintha jottányit változott volna… Debreceni Andrásék tudniillik a tizenharmadik helyen tanyázva várhatták a Jézuskát, ami hovatovább nem jelent annyi boldogságot, mint a másik szerencsétlen (vagy szerencsés?) tizenhármas, ami a bajnoki címek számát jelöli. Különösen a Fehérvár, a Vác, a Pécs vagy a Vasas elleni kudarc után elégedetlenkedtek a szokásosnál is jobban a drukkerek, ami a tabella akkori állását is tekintve tökéletesen érthető reakció volt részükről.

Az új mester és a vezetőség részéről az már kevésbé, hogy a fél csapat távozott, miután nem tartottak egyesekre igényt, mi több, ugyanennyien érkeztek is a tizenkilencedik kerületbe. Elég, ha az utóbbi listát elnézve Igor Bogdanovics, Sandro Tomic (mindkettő Debrecen), Ivancsics Gellért, Szabó Tibor (mindkettő Sopron), Edouard Ndjodo (Tatabánya), Mogyorósi József (DVTK) vagy a korábban többek között Diósgyőrött és az MTK-ban is profiskodó Micso Szmiljanics nevét említjük ehelyütt.

Nem véletlen, hogy a célkitűzés szerint az együttesnek az első nyolcban kellett végeznie, ami az új embereknek is köszönhetően, ha nem is simán, de összejött. Egyre jobbá, masszívabbá, harcosabbá vált Supka Attila irányításával a Honvéd, ami olyan eredményekben is megmutatkozott, mint a DVSC és az MTK, avagy az első két helyezett elleni 2–1-es siker.

Az emlékekből, a múltból azonban nem lehet megélni. Tudják ezt jól a fővárosban is, éppen ezért mindenkit megelőzve húztak mackóalsót és mackófelsőt Pomper Tiborék. Naná, hamarosan a Nistru Otaci ellen vív UEFA-kupa-mérkőzést a társulat. Azt csak remélni lehet, hogy a párharc végeztével a hangulat a Megyeri utat idézi majd. Még mielőtt a szimpatizánsok szentségelni kezdenének, rögvest idebiggyesztjük: a Magyar Kupa döntőjére Újpesten került sor…  

SZUBJEKTÍV

A legnagyobb siker: tavasszal a Debrecen elleni, hazai 2–1-es diadal

A legnagyobb kudarc: ősszel a Vác elleni idegenbeli vereség (1–3) 

A legjobban teljesítő játékos: Dobos Attila

A legnagyobb csalódást keltő játékos: Pomper Tibor

(Következik: Diósgyőr, Sopron)