KERESZTES VIKTOR, a Budakalász középpályása azt mondja, csak nyerhettek a Pénzügyőr elleni utolsó bajnokin

Az Üllői úton érzi magát otthon

Tizenkilenc óra harminc. Vasárnap van, derűs vasárnap. Sújtás utca, Gázművek-pálya. Győztes csata után, mégis egymagában ül. Tekintete a távolba mered. Leülök mellé, majd a magnó elindul. Van miről mesélnie. Múltról, jelenről, no meg a legnagyobb kérdésről, a jövőről.

Keresztes Viktor huszonhat esztendős, mondhatni előtte az élet. Futballozhatna az NB II-ben, és akkor úgy állna fel a Fradi középpályás sora, hogy Bognár Zsolt, Lipcsei Péter, Keresztes Viktor, Deme Imre.

Örök szerelem az övék. Mégis a majd’ negyedórája az NB III Duna-csoport utolsó fordulójában befejeződő Pénzügyőr–Budakalász összecsapásról kérdezem. Persze ez cseppet sem terhes neki, hiszen győzött Pintér Sándor brigádja, méghozzá harmadszor a tavasz folyamán. Vasárnap van, derűs vasárnap.

– Kíváncsi vagyok, hogyan élte meg belülről az összecsapást. Hitte volna, hogy három pontot szereznek?

– Minden mindegy alapon úgy gondoltam, meg fogjuk nyerni a találkozót – mondta Keresztes Viktor. – Veszítenivalónk nem lehetett, az utolsó előttiek voltunk, csak nyerhettünk ezen a meccsen. Szerintem ez látszott is a játékunkon, önfeledten játszottunk, élveztük a focit, és ez jött ki belőle. Elég jól küzdöttünk, tehát megérdemelten nyertünk.

– Igen ám, csakhogy mindez egy csata volt a háborúból. Összességében elégedett?

– Nem. Röviden és tömören nem, hiszen ennek a csapatnak nem hiszem, hogy a tizenvalahányadik helyen kellett volna végeznie. A tavaszi szezonunk borzalmasan sikerült, összesen két győzelmet szereztünk, azaz a válaszom továbbra is nem, nem, és nem!

– Mi volt a vergődés oka?

– A felkészüléssel is voltak problémák, sajnos nem volt hol edzenünk. Egy pályánk van mindösszesen, pénzünk pedig arra nem volt, hogy sok edzőmeccset játsszunk, műfűre szinte egyszer sem mentünk. El kellett telnie hat-hét meccsnek, mire azt éreztük, kezdjük felvenni a ritmust. És ez az egész félévünkre rányomta a bélyegét.

– A világért sem akarom megbántani, de egyike a legjobban képzett ’kalászi játékosoknak. Önnek valóban a harmadik vonalban van a helye?

– Szerintem tudnék játszani bőven egy osztállyal feljebb is, de munka mellett az NB III az a szint, amit még tudok vállalni. A mai magyar labdarúgásban a másod- és harmadosztályból nagyon kevés helyen lehet megélni, így a napi nyolc-kilenc-tíz óra munka után az NB III marad. Sajnos.

– Mivel foglalkozik?

– Irodavezető vagyok az ING biztosítónál, és egy rendezvényszervező cégnél is dolgozom.

– Akkor a napjai igencsak ki vannak töltve.

– Reggel fél héttől este fél tízig abszolút.

– Ha most lenne tizenéves, akkor is a futballt választaná?

– Igen, csak nem így csinálnám, ahogy csináltam. Volt lehetőségem anno, hogy külföldre szerződjek. Nagyon-nagyon fiatal voltam még akkor, nem tettem meg, amiben a szülők is közrejátszottak. Ma már máshogy tennék. Amikor tizenhat évesen hívtak, mennem kellett volna. Egy Európa-bajnoki ötödik helyezésünk volt, ez a korosztály a Hajnal Tamás, Szollár Krisztián, Tokody Tibor fémjelezte társaság, és még sorolhatnám a neveket. Ha kimentem volna, lehet, másként alakult volna ez az egész. De hát én nem sajnálkozok, annak semmi értelme.

– Mennyire követi a honi eseményeket? Lesz ez jobb?

– Nem tudom, hogy jó úton indultunk-e el egyáltalán, de iszonyú sok mindennel le vagyunk maradva. Ahhoz nagyon sok idő kell, hogy előrébb lépjünk. Az persze nagyon jó, hogy épülnek az akadémiák, csak hát a magyar közvélemény sajnos nem ad elég időt arra, hogy eredmény legyen. Mindent rögtön akar, pedig várni kell még tíz évet minimum. Elkezdtünk egy folyamatot, és ha szisztematikusan végrehajtjuk, talán tíz év múlva… Játszottam kinn osztrák ötöd-hatodosztályban, így mondhatom, ég és föld a különbség. Olyan, mint a magyar NB II vagy NB III.

– Lesújtó ez a vélemény.

– Barátaim még kinn játszanak, és mondják, szinte többet kell futniuk, mint itt egy első osztályú mérkőzésen. Pálya, labda, és pénz is van. Sorolhatnám azokat a tényezőket, amik itt nincsenek meg. Ezért kell sok mindenben fejlődnünk, sok pénzt beleölnünk, amit nem biztos, hogy fognak az illetékesek. Pedig csak így lehet előrelépni. Akik az akadémiákról kijönnek majd, belőlük lehet valami. Talán még Németh Krisztián és a nyolcvankilences korosztály is ide sorolandó, akik kikerülnek. És az, hogy kijutnak, nagyon jó.

– A futballban képzeli el a távolabbi jövőjét?

– Abszolút. Szép fokozatosan, fiataloktól elindulni és végigjárni a ranglétrát, és majd egyszer a felnőtteknél edzősködnék. De az igazán hálás feladat – csak sajnos nem fizetik meg – az utánpótlásban dolgozni. Nekik kell nagy munkát végezniük, mert a tréner, ha odakerül a felnőttekhez, már nem tanít. Ám nálunk ez pont fordítva van, pedig sok mindent réges régen meg kellett volna tanulni. Ha majd az utánpótlásedzőket meg fogják fizetni, akkor lehet valami.

– De azért még nem számol le a játékkal, ugye?

– Addig futballozom, ameddig tudok. Még egy tíz év bennem van.

– Hol érezte magát a legjobban eddigi pályafutása során?

– A Fradiban nevelkedtem, tizenöt évet ott töltöttem.

– Van most valami kapcsolata a zöld-fehérekkel?

– Van. Szinte az összes játékost ismerem, járok ki a mérkőzésekre. Az edzőkkel is megmaradt a kapcsolatom, Ebedli Zoli bácsival, aztán ott van Vépi Peti, Szűcs Lajos, és Rákosi Gyula bácsi. Én ott érzem magam otthon.

– Mit tippel, meglesz a másodosztály Keleti csoportjában a bajnoki elsőség? Ugyebár két találkozó van hátra, és mínusz két pont a különbség a nagy vetélytárs Nyíregyházával szemben.

– Meleg, nagyon meleg. Most már nem a Fradi kezében van az esély, de én nagyon bízom benne, hogy fel fog jutni, de a realitás az, hogy ez nem biztos… Nézze, tiszta szívemből kívánom, hogy sikerüljön az osztályváltás, mert a zöld-fehéreknek ott van a helyük. Egy Ferencváros nélkül csonka ez a bajnokság, akárki akármit mond. Egy Fradi-Újpest, egy Vasas-Fradi egy Honvéd-Fradi hiánycikk az NB I-ből, de a Nyíregyháza ugyanúgy megérdemelné a feljutást. Jó körülmények és játékosok vannak, nem beszélve a létesítményről és a pénzről. De ha választani lehet, akkor természetesen FTC.

– Ha már választás: egyedüliként a Budakalász verte meg az aranyérmest és az ezüstérmest idegenben. Konklúzió?

– A Tököl jobb csapat, így megérdemelten nyerte meg a bajnokságot. Otthon egyszer kapott ki, akkor is tőlünk, és az első fordulóban. De megmondom őszintén: négyszer mentünk át a félpályán, nekik állt a zászló. Vezetett is, ám mentünk, daráltunk. A Pénzügyőr? Ez a csapat sem rossz, de ha a kettőt össze kell vetni, inkább a Tökölt mondom.