INTERJÚ. VARGA KÁROLY, a Monor edzője azt mondja, a dobogósok ellen hiába szereztek hét pontot, ő úgy érzi, két egységet vesztettek

Fiatalon belekóstolt a szakmába. Amióta ezen a rögös pályán evickél hónapról hónapra, sokan megcsömörlöttek, mert nem találtak már motivációt a magyar futballban. Varga Károly nem ilyen. Mindenben a pozitívumot keresi. Meglehet, talán ez is szükségeltetett ahhoz, hogy a fél esztendővel ezelőtti kiábrándító, a klubhoz nem méltó produkciót követően a tavasszal egyenesen szárnyal a kék-fehér egylet.

Ehhez képest akár meglepő is lehet, hogy a szerdai Pest Megyei Kupa-találkozó hetedik fordulójában alulmaradt a brigád a megyei első osztályban szereplő, nem mellékesen Amatőr Kupa-győztes Kóka KSK-val szemben. Illetve úgy helyes a megfogalmazás, ha azt írjuk, az egy-egyes döntetlen nem a harmadik ligás társulatnak kedvezett. Miként az sem, hogy előreláthatóan Bokros Sándorra, Csikós Ferencre, Halgas Istvánra, valamint Szőke Tamásra nem számíthat a szakvezető a Csongrád elleni idegenbeli bajnokin. Ami bizonyos: az utolsó három összecsapáson a tizenkettedik, a tizenharmadik és a tizennegyedik, azaz az életükért küzdő együttesek ellen lépnek pályára Magyar Tamásék. Szóval a (monori) helyzet korántsem könnyű, ám Varga Károly vélhetően azt gondolja magában, a gondok azért vannak, hogy megoldják őket.

– Néhány napot aludva a történtekre árulja már el, mivel sikerült megverniük az éllovas Ceglédi Vasutast?

– Mindenek előtt azzal, hogy be tudtuk venni a kapujukat, míg a mi védelmünk nem kapitulált egyszer sem – felelte Varga Károly. – Megítélésem szerint a góllal kecsegtető lehetőségeink számában is sikerült föléjük kerekednünk.

– A dobogósok ellen hét pontot gyűjtöttek. Nyugodtan hátradőlhetett a csapat szereplését látva?

– Megközelíthetnénk úgy is a dolgot, hogy nem hét pontot szereztünk, hanem kettőt veszítettünk, hiszen meggyőződésem, hogy a három mérkőzésből az Örkény elleni döntetlennel végződő összecsapáson nyújtottuk talán a szezon legjobb teljesítményét.

– Tehát nem elégedett?

– Ha azt mondanám, hogy nem vagyok az, talán sokak számára szerénytelenségnek tűnne, márpedig a játékosaim figyelmét is sokszor felhívom, hogy a szerénység megannyiszor erénynek számít, így a kérdésre is azt válaszolom, hogy akárcsak a tavaszi eddigi szereplésünkben, a három mérkőzésen szerzett hét pontunkban sem találok különösebb kivetnivalót.

– Melyik volt a legnehezebb rivális hármójuk közül?

– Igazából nem tennék különbséget a három találkozó között, mindegyiken nagy energiákat mozgósítottunk a siker érdekében, és mint végül bebizonyosodott, igazából egyiken sem tettük hiába mindezt a kiváló ellenfelek ellen.

– Nem gondolt arra, hogy csapatának csak tavasszal kellene a bajnokságban rajthoz állnia?

– Nem, hiszen az őszi idény is hozzátartozik a kerek történethez, sőt, azt tartom csapatom egyik erényének, hogy tudtunk tanulni az akkori hibákból, amit tudtunk kamatoztatni az idei mérkőzéseinken.

– Ha már itt tartunk: mik voltak ezek a hibák?

– Ez egy nagyon összetett kérdés, talán röviden nem lehet és nincs is értelme megválaszolni, és nekünk is több hónapba tellett, mire megkerestük és meg is találtuk az előrelépés zálogaként megnyilvánuló elsősorban szakmai hibákat.

– Úgy tűnik, az idény végére összeállt a Monor. Minek köszönhető mindez?

– Annak ellenére, hogy úgy tűnik, szétesőben vagyunk, hiszen a hétvégére egyelőre nincs tizenegy hadra fogható játékosunk. Komoly vérveszteségek árán tudtuk le a szerdai kupamérkőzést.

– Nem áll távol az igazságtól, ha azt mondom, nem erre számított?

– Abszolút jogos a felvetés, semmilyen tekintetben nem erre számítottam sem az eredményesség, sem a sérülések kapcsán. Ami a továbbjutás kérdését illeti, úgy gondolom, egy nagyon jó csapat ellen némileg szóviccel élve a Kóka-dozó játékvezetésnek is köszönhető a továbbjutásunk elmaradása. Mindezek ellenére ezúton is sok sikert kívánok a Kókának. Ennél sokkal jobban bosszant, egyelőre úgy fest, az egyébként is szűkös játékos keretünkből négy standard játékos hullott ki a nehéznek ígérkező bajnoki hajrá előtt, ráadásul a térdporccal műtendő Bokros Sanyi, a részleges bokaszalag-szakadást szenvedő Halgas Istvánt hosszabb időre leszünk kénytelenek nélkülözni.  

– Az a realitás az MSE szempontjából, amit a tabella jelenlegi állása mutat?

– Nem, ugyanis hiszem azt, hogy a tavaszi tabella mutatja csapatom valódi képességét és tudását, az alapján ugyebár legalább a dobogós helyek valamelyikéért kellene harcolnunk

– Mit gondol, eldől az előttünk álló hétvégén a bajnoki cím?

– Úgy vélem, az aranyérem sorsa már eldőlt, hiszen egy esetleges hétvégi hódmezővásárhelyi siker ellenére is a Ceglédnek marad annyi előnye, amit az utolsó két fordulóban meg kell tudnia tartani.

– Ön szerint a Ceglédi Vasutas a mezőny legjobb együttese?

– A diplomatikus válaszom az, hogy semmiképpen sem kerül érdemtelenül Ceglédre az aranyérem, hiszen nem biztos, hogy a legjobb játékosállományú alakulatról van szó, ennek ellenére rendkívül szervezett és eredményes futballt játszó csapatot ismertem meg Szabó Tibor fiaiban.

– Mire készülhetnek a kék-fehér drukkerek a 2007-2008-as szezonban?

– Ez is egy nagyon összetett kérdés, amelyre ráadásul én személy szerint nem is tudnék kimerítő választ adni, ugyanakkor mindenképpen el kell mondanom, hogy a mostani gárdát kiindulási pontként talán még jobbnak is vélem, mint azt, amelyikkel idestova tíz éve kezdtem dolgozni, és jó néhány siker részesei lehettünk együtt. Vagyis a kérdésére az a válaszom, ha sikerül együtt tartanunk a gárdát, remélem a jövőben is sok örömet fogunk okozni a kék-fehér híveknek.