A csapategység diadala

Öt fordulóval a pontvadászat befejezése előtt bebiztosítani a bajnoki címet igazán megsüvegelendő teljesítmény. Minderre képes volt az Internazionale, bár a fanyalgók – és ne áltassuk magunkat: a nem Inter-drukkerek – némiképp joggal hangoztatják, a Juventus nélkül nem olyan volt a Serie A 2006-2007-es szezonja, mint a zebramezes torinóiakkal. Van ebben igazság, ám az nem veszhet a feledés homályába, hogy volt a mezőnyben egy – igaz, pontlevonással sújtott – Milan és egy remek játékerőt képviselő Roma, hogy a Lazióról már ne is ejtsünk szót.

Ennek ellenére Roberto Mancini társulata sokáig veretlenül menetelt, csupán két hete a Roma tréfálta meg a Guseppe Meazza-stadionban (1–3) a kék-feketéket. A bajnoki cím biztossá válásakor huszonhat (!) győzelem mellett hat döntetlen és mindössze a már említett egyetlen vereség tartozik az Inter statisztikai lapjához. Csak zárójeles megjegyzés: az angol bajnoki címért harcban lévő Manchester United négyszer, a Chelsea három alkalommal szenvedett kudarcot.

Vajon mi lehet Zlatan Ibrahimovicsék titka? Tény és való, hogy bár papíron bajnoki címét megvédte az Inter, az elmúlt esztendőkben gyakran érte kritika a milánóiak háza táját, mivel a játékos állomány évről évre jobb volt, az eredmények azonban mégsem jöttek úgy, ahogy azt várták. Persze igaz az a megállapítás is, miszerint sok jó játékos nem feltétlenül alkot jó csapatot, ennek ellenére véleményünk szerint az Internazionale újabb, immár tizenötödik bajnoki címéhez kellett az is, hogy a tavalyi, Németországban megrendezett világbajnokságon Olaszország, no meg Marcello Lippi szövetségi kapitány a csúcsra érjen. Hogy miért? Megmagyarázzuk: ez az évad egyértelműen Marco Materazzi szezonja volt annak ellenére, hogy a franciák elleni vb-döntő majd’ mindenki számára emlékezetes marad, itáliai barátunk ugyanis a gallok világklasszis játékmesterét, Zinedine Zidane-t addig-addig hergelte, amíg az nemes egyszerűséggel mellen fejelte. Naná, hogy ki is állították a franciát!

De ez immár a múlt, mint ahogy az is, hogy a 2006-2007-es évad aranyérme Materazzi két találatával lett bebiztosítva. Az már más kérdés, hogy nemzetközi porondon az otthoni produkció semmire sem volt elegendő, illetve csak a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjéig volt érvényes a milánói „bérlet”, mert a Valencia megálljt parancsolt Zanettiéknek. De ez már más tészta, még akkor is, ha olasz… (Fotó: www.inter.it)

AZ INTER-TITOK

Az alábbiakban sorra vettük, miért a kék-feketék le(he)ttek a legjobbak Itáliában.

1. AZ EDZŐ. Roberto Mancini az idén végképp bebizonyította, hogy kiválóan érti a szakmáját, és akár Marcello Lippi örökébe is léphet(ne). Az egykori remek labdarúgóból lett edző mindvégig együtt élt a játékkal. Csattanós választ adott azoknak, akik arról suttogtak az idény közben, hogy megtalálni vélték utódját…

2. A CSAPATEGYSÉG. Finoman fogalmazva sem taljánokkal zsúfolt az Inter kerete, lévén argentin légiós ugyanúgy megtalálható Milánóban, mint brazil, portugál, svéd vagy éppen szerb, nem beszélve a magyar Filkor Attiláról. Ennek ellenére sem volt bábeli zűrzavar az öltözőben, mi több, remekül összekovácsolódott egylet vált a bajnokból.

3. MINDIG EREDMÉNYESEN! Két kivételtől eltekintve mindig rúgott gólt a Mancini-csapat, mi több, otthonukban egyszer sem maradtak találat nélkül az Inter-szurkolók. Udinében és a Reggina arénájában azonban impotens maradt a támadószekció.

4. MINIMÁLIS KÜLÖNBSÉGŰ DIADALOK. Bármily meglepő, Adrianóék eleddig tizennégyszer nyertek mindössze egyetlen góllal, azaz majdnem minden második fellépésükön győzött minimális különbséggel a bajnok. Érdekes, hogy sokak szerint az az igazán jó társaság, amelyik 1–0-ra tud diadalmaskodni. Ebben a tekintetben nem teljesített túl jól az Inter, miután csak háromszor nyert ennyire a brigád, méghozzá otthon a Cagliari és a Reggina, valamint idegenben a nagy rivális Roma stadionjában.

Következik: LYON (francia)