„Nagyon csalódottan vettem tudomásul a döntést. Hiába volt a pályázati anyagunk a legjobb, amin elvileg a dolog eldőlne, sajnos a felszín alatt zajló érdekkapcsolatok, az ukrán maffia és a zsebekbe csúsztatott jelentékeny zöldhasúk eldöntötték a versenyfutás kimenetelét... Nekem ne mondja senki, hogy az normális, hogy egy tetves szavazatot nem kapott a magyar-horvát pályázat? Felesleges erről már beszélni, a döntés úgyis megmásíthatatlan, bele kell törődni, bár nehéz... Platiniben is csalódtam, nagyon képmutatóan, szembemosolygósan viselkedett végig, nem tudom, hogy emberileg milyen volt idáig, de az biztos, hogy ez az elnökösködés nem tett jót neki...
A legjobban még azon akadtam ki, hogy volt pofája ennek a néhány embernek kimenni a reptérre, és a csalódott delegációt a >szenzációs< transzparenseikkel és beszólásaikkal fogadni... Hiába, a magyar embernek úgy látszik, hogy mindörökké legszebb öröm a káröröm. Mondjuk, azt legalább átgondolhatták volna, hogy mi mindent nyerhettünk volna ezzel a rendezéssel.”

Mindezt egy fővárosi labdarúgó mondta a bejelentés napján, név nélkül. Jó néhányan voltak így ezzel. Elmondták véleményüket, ám kérték, hogy ne jelenjen meg a nevük. Érthető mindez még akkor is, ha tudjuk, oly mindegy, ki mit mond, a döntés megmásíthatatlan, és ahogy mondani szokás, az élet megy tovább.

Felvetődik persze a kérdés, mikor, ha nem most rendezhettünk volna Horvátországgal közösen Európa-bajnokságot? Ugyan a futballunk olyan, amilyen, de megannyi kárba veszett hét és hónap dühe jöhet most ki azokból, akik hittel, méltósággal, összefogással és tisztességgel tették dolgukat. Persze az is megeshet, ebben nem voltak követők ott, ahol arra igazán szükség lett volna.

Az alábbiakban egy szakember, valamint két labdarúgó fejti ki véleményét röviden, mit éreztek akkor, amikor kiderült, hogy elveszett minden remény, valamint a legnépszerűbb, utánpótlásfutballal foglalkozó weboldal, a www.upfoci.hu főszerkesztője, Kovács László „mondta tollba” gondolatait.   

GOHÉR GÁBOR, az NB III Mátra-csoportjában szereplő Gyöngyös középpályása: „Véleményem szerint nem a fociról szóltak a dolgok. Az, hogy egy szavazatot sem kaptunk, vicc! Tizenkét szavazó volt, és ebből egy ukrán, egy lengyel, egy olasz! Ez mit jelent? Azt, hogy eleve három szavazat mínusszal indultunk, így onnantól kezdve nem sok esélyünk maradt… Ahhoz képest, hogy a lengyel-ukrán pályázatot tartották a legesélytelenebbnek, majdnem K.O.-val nyerték a szavazást. Természetesen azért jó lett volna Európa-bajnokságot rendezni, de ez van. Majd talán iksz év múlva sikerül…”

GÖMÖRI OTTÓ, a Videoton egykori labdarúgója, a Hatvan volt edzője: „Mindenki bizakodó volt a választás előtt, ám sajnos több nagy hibát is elkövettünk. Talán a legnagyobb ezek közül, hogy nem Michel Platinit támogattuk UEFA-elnökké választásában. Úgy gondolom, már akkor meg volt pecsételve a sorsunk. Sajnálom, mert a foci és kishazánk is profitálhatott volna egy ilyen nagy rendezvényből.”

ZSUPPÁN PÉTER, a Budapest-bajnokság harmadosztályában szereplő ABE támadója: „Az Eb-rendezésről az a véleményem, hogy valószínűleg nem voltak eléggé megkenve a döntéshozók magyar-horvát részről. Olyan nagyon nem csodálkozom, hogy nem kapta meg az az ország a rendezés jogát, ahol hetente jó, ha tízezer ember érez ellenállhatatlan vágyat arra, hogy a rogyadozó stadionokban focit imitáló rogyadozó sportolókat nézzen.”

Magyar virtus

Csalódott vagyok, hiszen harmadszorra sem sikerült. Most sem kaptuk meg a labdarúgó Európa – bajnokság rendezési jogát. Pedig, hogy reménykedett mindenki, magam is, amikor éppen jó kedvem volt. Aztán egy héttel a döntés előtt, egy jól értesült – egyébként az MTI kötelékébe tartozó – kolléga, optimizmusomat azzal lohasztotta le, hogy: „Ne viccelj már, az első körben kiesünk, aztán a lengyelek-ukránok leverik az olaszokat is.”

Kicsit csodálkoztam, pedig éppen hogy csak tévedett, mert második fordulóra már sor sem került. Jóslatából már az első körben igazság lett.

Megmondom őszintén, nem érdekel, hogy miként és hogyan győztek vetélytársaink, sokkal inkább izgat: miként vesztettünk mi?

Háromszor kudarcot vallani ugyanis már elgondolkodtató. De tényleg, valaki is komolyan gondolta, hogy megkapjuk a rendezés jogát, ha nyolc év alatt (első kandidálásunk óta) nem tudtuk újjáépíteni a Puskás stadiont és az idén – sorrendben – harmadik bajnokságát elnyerő Debrecen városában még mindig nem tud felépülni egy – részükről valóban megérdemelt – igazi modern ékszerdoboz? Pedig mindkettő jó referenciának számított volna egy ilyen pályázatnál.

Valaki is komolyan gondolta, hogy jól látható semmit tevésünket  pótolni fogja egy több mint tízezer oldalas pályázati anyag? Valaki is komolyan gondolta, hogy ezt az érdekeltek el fogják olvasni? Tízezer oldalt?

Egyébként érdekes hírek érkeztek Cardiffból, még a döntés előtt, de utána is. Olyanok, amelyekkel bizonyítani akartuk, hogy mi is az a magyar virtus. A közszolgálati televízió riportere például mosolyogva újságolta, hogy a prezentációra nem engedték be a sajtó munkatársait, de neki sikerült bejutnia! A sportnapilap pedig a következőkről számolt be: „Maga a félórás prezentáció egyébként tökéletesen zártkörű lesz. … Mégis van esélyünk meglátni, mi történik a zárt ajtók mögött, a pályázat vezetői ugyanis beszerezték a fellelhető legkisebb kamerát, amelyet az egyik szakértő kilyukasztott táskája rejt majd el, és megpróbálják ezzel rögzíteni az eseményeket. Ha tehát a furfangon múlna, akár már bonthatnánk is a pezsgőspalackokat…”

Aztán bontottak, de nem pezsgőspalackot, hanem borítékot, amiben tudjuk jól kiknek a neve szerepelt. Nem a mienk!

A mi illetékeseink már azon gondolkodnak, hogy a három sikertelen kísérlet után jöjjön-e a magyar igazság utáni ráadás? Erről majd a közeljövőben sorra kerülő MLSZ elnökségi ülés dönt.

Ha szabad javasolnom: ne jöjjön! Most előbb jó lenne értékelni a történteket, levonni a tanulságokat, és elkezdeni építkezni a pályán és pályán kívül is. Itt lenne az ideje elkezdeni felépíteni a romokban heverő magyar labdarúgást, és elérni a feltételek javulását, a labdarúgók számának növekedését, jó csapatok – köztük persze a különböző válogatottak – kialakítását, amelyek képesek eredményeket is elérni.

Most nem pályázni kell, hanem dolgozni, méghozzá sokat és szép csendben, mert csak annak lehet eredménye, és ha annak eredménye lesz végre a magyar labdarúgás újjászületése, akkor majd rendezhetünk akár Európa – bajnokságot is.

Most azonban „rendezni végre közös dolgainkat” lenne jó. Végre őszintén elemezni: hogy jutottunk idáig, és miként léphetünk előre? Szerintem erről is összejönne több ezer oldal, de – lám milyen a magyar virtus – én azt bizony szívesen elolvasnám!

KOVÁCS LÁSZLÓ, a www.upfoci.hu főszerkesztője